NB III: 500 millió forintból újul meg a kaposvári stadion

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 19:17
Jövő év tavaszára megújul a kaposvári Rákóczi Stadion, a mintegy félmilliárd forintos beruházásról szóló szerződést a város és a kivitelező konzorcium képviselői szerdán írták alá.

Végh Gábor, a konzorciumot vezető Pharos95 Kft. ügyvezetője elmondta, a rekonstrukcióval a Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia által üzemeltetett, hétezer szurkolót befogadó stadion szebb és komfortosabb lesz. elmondta, a rekonstrukcióval a Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia által üzemeltetett, hétezer szurkolót befogadó stadion szebb és komfortosabb lesz.

Hozzátette, az állami forrásból finanszírozott munkálatok keretében befedik a két hosszanti oldali lelátót, korszerűsítik a világítást, felújítják az öltözőket, a vizesblokkokat, az irodákat, s megteremtik annak a lehetőségét, hogy a fűtést környezetbarát módon, a közeli cukorgyárból érkező biogáz felhasználásával oldják meg.

Kiemelte, a kivitelezés ellenére az NB III-ban szereplő Kaposvári Rákóczi FC labdarúgócsapata továbbra is az otthonában játszhatja hazai mérkőzéseit.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a stadion felújítása az első állomása azon várostörténeti jelentőségű beruházás-sorozatnak, amelyre három év alatt több tízmilliárd forintot fordíthat Kaposvár.

A politikus a sportcélú fejlesztésekről szólva kitért rá, hogy a somogyi megyeszékhelyen a közelmúltban cselgáncscsarnok, kosárlabdapályák, futófolyosó épült, s tervezik egy 50 méteres új uszoda és egyebek mellett birkózócsarnok építését is azzal a céllal, hogy a következő nemzedékek egészségesebbek legyenek.

A polgármester a felújítás előtt álló stadionról szólva felidézte, hogy annak pályáját 1925 nyarán, a cukorgyár által rendelkezésre bocsátott területen alakították ki, két évvel a kaposvári Rákóczi Sport Club alapítását követően.

A stadiont először 1975-ben építették át, a következő, mai állapotot tükröző rekonstrukcióra 2004-ben került sor.

Kitért rá, ebben a létesítményben egykor pályára lépett az Aranycsapat több játékosa, Magyarország olimpiai labdarúgó válogatottja 2001 tavaszán itt győzte le Olaszország együttesét, 2007-ben itt bíráskodott először magyar élvonalbeli férfi labdarúgó-mérkőzésen női játékvezető, s 2009-ben itt dőlt meg az együtt, egy helyben való dekázás világrekordja, amikor az előírt időn át 792-en tartották levegőben a labdát.

A helyi labdarúgó szakosztály csapata először 1975-ben jutott fel a bajnokság élvonalába, legjobb eredménye a 2008-ban elért 6. hely volt – jegyezte meg Szita Károly.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
21 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39
Ezek is érdekelhetik