NB II: közeledik a megoldás a váci stadionügyben

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 10:35
Vác város képviselő-testülete rendkívüli ülésén a jelenlévő képviselők egyhangú szavazatával vállalta, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC által korábban beadott 600 milliós TAO-pályázat – amely a városi tulajdonú stadion rekonstrukcióját célozza – önrészét (mintegy 180 millió forintot) egy később, az önkormányzat által felveendő felújítási hitelből finanszírozza, számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Ezzel elhárultak az akadályok az elől, hogy a pályázó Vác FC szeptember 19-ig minden szükséges dokumentumot eljuttasson a Magyar Labdarúgó-szövetség illetékeseihez. Ezt követően a szövetségben a pályázatról összefoglaló anyag készül, amelyet az MLSZ elnökségének október 4-i ülése elé tárnak elbírálásra.

Amennyiben ott pozitív döntés születik, a klub a versenykiírásban biztosított kivételes lehetőséggel élve azonnal kérvényezni fogja a versenybizottságnál, hogy a csapat újra a váci stadionban rendezhesse NB II-es bajnoki mérkőzéseit – még a stadionrekonstrukció előtt.

Mint ismeretes, a Vácaz őszi szezonban Dunaújvárosban rendezi a hazai meccseit, mivel a váci stadion jelenleg nem felel meg az NB II-es licencben meghatározott követelményeknek.

A Vác nyolc forduló után 11 ponttal az NB II 11. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
Tegnap, 14:56

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

NS-képeslap: Maklár – újjászületett a sporttelep

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 08:58

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik