NB III: volt utánpótlás-válogatott középpályást igazolt az Érd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 17:25
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE együttese több új érkezőt is bejelentett, köztük a korábbi utánpótlás-válogatott játékost, Melczer Vilmost – számolt be róla az erdmost.hu.

A 30. életévében járó Melczer Vilmos pályafutása során már az NB I-ben (MTK, Siófok, Mezőkövesd) és az NB II-ben (Budaörs, ZTE) is szerepelt. Legutóbb a szintén másodosztályú Ajka játékosa volt. Melczer korábban az U17-es és az U19-es válogatottba is kapott meghívót.Melczer Vilmos pályafutása során már az NB I-ben (MTK, Siófok, Mezőkövesd) és az NB II-ben (Budaörs, ZTE) is szerepelt. Legutóbb a szintén másodosztályú Ajka játékosa volt. Melczer korábban az U17-es és az U19-es válogatottba is kapott meghívót.

Melczeren kívül két Pest megyei válogatott labdarúgó, Bozsoki Imre és Tárkányi Gergő is Érden folytatja, akárcsak az a Németh Gábor, aki korábban másfél évadon keresztül már volt a klub játékosa.

A másodosztályú Váctól télen fél évre kölcsönbe érkező Pallagi Botond szerződését egy évvel meghosszabbították, így a következő szezonban ő is az érdi középpályát erősíti.

Ami a távozókat illeti, Skita Tamás a Viadukt SE-Biatorbágyhoz szerződött, Hegedűs Norbert felhagyott az aktív sportolással, míg Cservenka Gergővel nem számol a szakvezetés.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik