NB II: újabb négy játékos kerülhet a SZEOL-hoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 17:36
Lévai Norbert, Harsányi István és Mendebaba Szása mellett Lászik Milán is a labdarúgó NB II-ben újonc SZEOL SC-nél folytathatja pályafutását – számolt be róla a delmagyar.hu.

A játékosok a Cegléd elleni felkészülési mérkőzésen bizonyítottak a szakmai stábnak, így szinte biztosan a szegedi klubhoz kerülnek.

A középpályás Lévai Norbert a Szigetszentmiklós, míg a szélső Harsányi István a Szentlőrinc mezét viselte legutóbb. A szintén középpályás Mendebaba Szása a Vasas U19-es csapatában, míg a védő Lászik Milán a Békéscsaba II együttesében szerepelt tavasszal.

A SZEOL SC emellett hivatalosan is bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött a 20 esztendős, 32-szeres görög utánpótlás-válogatott Konsztantinosz Ikonomuval, aki az MTK-ban nevelkedett, az előző idényt az NB III-as csoportriválisnál, a Budafoknál töltötte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEOL SC-NÉL
Érkezők:
Konsztantinosz Ikonomu (Budafoki MTE-Újbuda), Péter Antal (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Harsányi István (Szentlőrinc), Lászik Milán (Békéscsaba II), Lévai Norbert (SZTK-Erima), Mendebaba Szása (Vasas U19)
Távozók: Makra Zsolt (visszavonult, edzőként marad), Müllerlei Szabolcs (lejárt a szerződése), Végh Ariel (Hódmezővásárhely)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kormányos Kolos (Hódmezővásárhely), Varga Richárd (Hódmezővásárhely)

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
18 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

NB II: nem érvényesítik az opciót, távozik a Szeged szerb vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 13:06
Ezek is érdekelhetik