NB II: újabb Fradi-játékosok érkeztek Soroksárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 12:32
Valencsik Dávid után Csilus Ádámot és Csilus Tamást is kölcsönkapta a Ferencvárostól a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár – számolt be róla a klub honlapja.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a 20 éves Valencsik Dávid ismét sárga-feketébe öltözik az őszi szezonban, mostanra azonban az is eldőlt, hogy a 19 esztendős Csilus Ádám és a 20 éves Csilus Tamás is Soroksáron futballozik a következő idényben. Mint arról korábban már beszámoltunk, a 20 éves Valencsik Dávid ismét sárga-feketébe öltözik az őszi szezonban, mostanra azonban az is eldőlt, hogy a 19 esztendős Csilus Ádám és a 20 éves Csilus Tamás is Soroksáron futballozik a következő idényben.

Csilus Ádám a tavasszal már Lucsánszky Tamás együttesében szerepelt, és bár a felkészülést a Fradival kezdte el, a zöld-fehérek vezetői ismét kölcsönadták őt fiókcsapatuknak. Teljesen új játékos a soroksári keretben a védekező középpályás Csilus Tamás, aki az előző idényt Kisvárdán töltötte, de kölcsönben most már ő is a Soroksárt erősítheti.

A tervek szerint mindhárom fiatal pályára léphet a Soroksár mai, Ross County FC elleni felkészülési mérkőzésén, Telkiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Palásthy Dávid
(Soroksár), Pesti Dávid (Budafok-Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Csilus Ádám (FTC, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (FTC, legutóbb kölcsönben Kisvárda), Silye Erik (FTC), Valencsik Dávid (FTC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Palásthy Dávid (szabadon igazolható, legutóbb Vác)
Távozók: Eördögh Levente (Cigánd), Fejes János (ETO FC Győr), Kákonyi Dániel (Vác), Gohér Gergő (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Korozmán Kevin (MTK), Kunsági Roland (FTC, onnan ETO FC Győr)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bese Barnabás (MTK), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (szabadon igazolható), Kunsági Roland (soroksági kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína),
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (Soroksár), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Böde Dániel (érdeklődik iránta: Hapoel Beer-Seva – Izrael), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool, Leicester City, Southampton – Anglia; Freiburg, Hamburg, Stuttgart – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica – Portugália, Trabzonspor – Törökország; Marseille – Franciaország; Rapid Wien – Ausztria; Olympiakosz Pireusz – Görögország; Sevilla, Valencia – Spanyolország)

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
11 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
12 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik