NB II: Albertirsán játssza hazai meccseit a Cegléd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.06. 17:50
Stadionjának rekonstrukciója miatt mégsem Szolnokon, hanem Albertirsán rendezi meg ősszel hazai bajnokijait a labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A ceglédi csapat a licenckérelmében Szolnokot jelölte meg hazai mérkőzéseinek helyszíneként, de mivel az NB II-es szerepléshez szükséges néhány módosítást sikerült időre megoldani a Ceglédhez közelebbi Albertirsán is, így Varga Attila együttese ezen a településen játssza hazai bajnoki meccseit, míg új létesítménye meg nem épül.

A Pest megyei kisváros létesítménye egyébként 2008 végén került átadásra és korábban már rendeztek ott utánpótlás-válogatott találkozót is, így kézenfekvő volt, hogy a ceglédiek nem a szolnoki stadiont terhelik tovább, hanem a közelebbi létesítményt használják majd. Az MLSZ illetékesei néhány nap múlva hivatalosan is hitelesítik a pályát, de árulkodó, hogy az első fordulóban a Szolnok és a Cegléd is hazai pályán kezdi meg szereplését.

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Stadion a dombon és az F1-es pálya közepén – itt játsszák a 2026-os vb meccseit

Foci vb 2026
2025.03.19. 09:54

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Klausz László: Bent maradunk az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 16:25

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18
Ezek is érdekelhetik