NB II: a PAFC-nak nem kellett, Kisvárdára igazolt a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 10:39
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Fodor Ferencet.

A 25 esztendős védő az előző szezonban az akkor még élvonalbeli Puskás Akadémia egyik alapembere volt, ám a felek néhány napja közös megegyezéssel felbontották a megállapodást, a játékos így szabadon igazolhatóvá vált.a felek néhány napja közös megegyezéssel felbontották a megállapodást, a játékos így szabadon igazolhatóvá vált.

A Kisvárda nem tétlenkedett sokáig, vasárnap bejelentette, egy plusz egy évre szerződtette Fodor Ferencet.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Fodor Ferenc (szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (DVTK, szabadon igazolhatóként), Lengyel Béla (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Karacs Péter (Felsőtárkány, szabadon igazolhatóként), Lukács Richárd (Jászberény), Oláh Gergő (Szeged 2011), Szabó Péter (Szeged 2011), Vermes Krisztián (Szolnok, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe érkezők: Talabér Attila (MTK), Tihanyi Olivér (Haladás)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eszlátyi István (Sopron, szabadon igazolhatóként), Graszl Károly (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Tibor (visszavonult), Kulcsár Kornél (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Lázár Zsolt (?), Müller Zsolt (Nyírbátor – kölcsön után végleg), Nagy Róbert (Cigánd)
Kölcsönbe távozók: Kornutjak Volodimir (Nyírbátor), Molnár Róbert (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bagi István (Mezőkövesd, onnan Békéscsaba), Csilus Tamás (FTC), Koszta Márk (Bp. Honvéd), Ribánszki László (szlovákiai, Mezőkövesd, onnan Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
31 perce

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
13 órája

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
13 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
13 órája

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
13 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
15 órája
Ezek is érdekelhetik