NB II: kevés lehetőséget kaptak, távoznak Kisvárdáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 13:32
Két támadó, Kulcsár Kornél és Eszlátyi István is távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdától – számolt be róla a klub honlapja.

Eszlátyi István szerződését – a játékos kérésére – a klub közös megegyezéssel felbontotta. Kulcsár Kornél esetében a következő évre szóló, egyéves opciót – szintúgy közös megegyezéssel – nem léptettük életbe, így ő is távozik Kisvárdáról” – mondta Major Attila ügyvezető igazgató a klub honlapján.Eszlátyi István szerződését – a játékos kérésére – a klub közös megegyezéssel felbontotta. Kulcsár Kornél esetében a következő évre szóló, egyéves opciót – szintúgy közös megegyezéssel – nem léptettük életbe, így ő is távozik Kisvárdáról” – mondta Major Attila ügyvezető igazgató a klub honlapján.

A 25 esztendős Eszlátyi a mostani bajnoki szezonban 17 mérkőzésen lépett pályára, de csak 7 alkalommal lehetett kezdő és egy gólt szerzett. A 24 éves Kulcsár szintén 17 bajnokin kapott lehetőséget, azonban csak kétszer volt kezdő és ő is egy találatig jutott.

A 49 ponttal a 4. helyen álló Kisvárda az NB II 30., utolsó fordulójában a Szolnokot látja vendégül vasárnap 18 órától.

A Kisvárdától nemcsak két játékos, hanem a vezetőedző, Soós Imre is távozik.

Legfrissebb hírek

Két góllal vezetett az ETO Kisvárdán, de nem adták fel a hazaiak!

Labdarúgó NB I
8 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
13 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik