NB II: kapus, védő és két csatár is érkezik a Ceglédhez

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 07:16
A kapus Szabó Ádám, a védő Nánási Balázs, illetve az egyaránt támadó Szabó Viktor és Horváth Bence is a labdarúgó NB II egyik újoncánál, a Ceglédi VSE-nél folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A kapus Szabó Ádám legutóbb az NB III-as Kazincbarcikában szerepelt, de korábban 56 NB II-es meccsen játszott.Szabó Ádám legutóbb az NB III-as Kazincbarcikában szerepelt, de korábban 56 NB II-es meccsen játszott.

A középső védő Nánási Balázs a Mezőkövesd kölcsönjátékosaként a szintén harmadosztályú Felsőtárkány együttesében futballozott az előző bajnokságban. Ő pályafutása során 59 alkalommal szerepelt az NB II-ben, de 15 NB I-es mérkőzése is van.

A diósgyőri nevelésű támadó, Horváth Bence legutóbb az NB III-as Tállya játékosa volt, korábban 64 alkalommal lépett pályára az NB II-ben.

A szintén csatár Szabó Viktor pedig Budaörsről érkezik, ő 57-szer lépett pályára az NB I-ben, a másodosztályban pedig 166 alkalommal játszott.

Így a Cegléd – az utánpótlásból felkerülő fiatalok mellett – már hat új játékost szerződtetett a nyári átigazolási időszakban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDNÉL
Érkezők: Albert Ádám
(Somos SE), Albert István (Cigánd), Horváth Bence (Tállya), Nánási Balázs (Mezőkövesd), Szabó Ádám (Kazincbarcika), Szabó Viktor (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: G. Bíró Gergő, Hazafi Ákos, Jakab Richárd, Simon Gergő, Szekeres Bence Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55
Ezek is érdekelhetik