NB II: újabb alapember távozik a Balmazújvárostól

Vágólapra másolva!
2016.06.27. 12:19
Ma kezdi meg a felkészülést a 2016–17-es idényre a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros, emellett az is biztossá vált, hogy a DVSC-hez igazoló Bokros Tibor után Kónya Márk is távozik a klubtól – számolt be róla a klub honlapja.

A középpályás az NB II-be feljutó Nyíregyháza együttesében folytatja pályafutását. A 27 éves Kónya Márk alapembernek számított a Balmazújvárosban, amelyben öt szezon alatt 117 NB II-es meccsen lépett pályára.

Feczkó Tamás, a csapat vezetőedzője a klub honlapján azt is elmondta, hogy a felkészülés első napjaiban többen jönnek majd próbajátékra, elsősorban fiatal játékosok, de érkeznek rutinos labdarúgók is. Kónya Márk alapembernek számított a Balmazújvárosban, amelyben öt szezon alatt 117 NB II-es meccsen lépett pályára.

Feczkó Tamás, a csapat vezetőedzője a klub honlapján azt is elmondta, hogy a felkészülés első napjaiban többen jönnek majd próbajátékra, elsősorban fiatal játékosok, de érkeznek rutinos labdarúgók is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Tamás László (Vasas)
Távozók: Bokros Tibor (DVSC-Teva), Kónya Márk (Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bor Dávid (Paksi FC), Karikás Krisztián (DVSC-Teva), Nagy Kevin (DVSC-Teva), Varga Kevin (DVSC-Teva)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik