NB II: nem töltik be Bognár helyét Csákváron; Toldi marad

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 14:15
Mint arról korábban beszámoltunk, nyártól Bognár György lesz a labdarúgó NB II-be kieső Puskás Akadémia szakmai vezetője. A jelenleg Csákváron szakmai igazgatóként dolgozó Bognár helyét nem töltik be a másodosztályban bravúrosan szereplő klubnál, a vezetőedző pedig továbbra is Toldi Gábor marad – számolt be róla a csákváriak honlapja.

Nagy Sándor, a Csákvár tulajdonosa úgy döntött, hogy Bognár György nyári távozása után a szakmai igazgatói pozíciót nem töltik be a klubnál. A vezetőedző Toldi Gábor marad, akinek munkáját továbbra is Raffai Rudolf és Hegedűs Ferenc segíti, míg új emberként, játékos-edzőként Domján Attila kapcsolódik be a munkába nyártól.Bognár György nyári távozása után a szakmai igazgatói pozíciót nem töltik be a klubnál. A vezetőedző Toldi Gábor marad, akinek munkáját továbbra is Raffai Rudolf és Hegedűs Ferenc segíti, míg új emberként, játékos-edzőként Domján Attila kapcsolódik be a munkába nyártól.

A Csákvár bravúrosan szerepel az NB II-ben, a Fejér megyeiek 27 fordulót követően 45 ponttal a bajnokság 5. helyén állnak.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 27 18 5 4 48–22 +26 59
2. Mezőkövesd Zsóry FC 27 14 6 7 36–25 +11 48
3. ZTE FC 27 14 4 9 46–29 +17 46
4. Kisvárda 27 13 7 7
56–32 +24
46
5. Aqvital FC Csákvár 27 14 3 10 53–45 +8 45
6. Balmazújváros 27 13 6 8 39–33 +6
45
7. Soroksár SC 27 11 8 8 37–26 +11 41
8. BFC Siófok 27 11 5 11 32–39 –7 38
9. Budaörs 27 11 4 12 37–42 –5 37
10. Szeged 2011 27 10 5 12 35–39 –4 35
11. Soproni VSE-GYSEV 27 9 5 13 36–35 +1 32
12. Szolnoki MÁV FC 27 7 9 11 31–35 –4 30
13. Vác FC 27 8 3 16 26–47 –21 27
14. Dunaújváros PASE 27 6 9 12 31–52 –21 27
15. Szigetszentmiklósi TK 27 5 9 13 29–53 –24 24
16. FC Ajka 27 4 8 15 22–40 –18 20
Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
6 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik