NB III: súlyos beteg a Dorog tehetséges védője

Vágólapra másolva!
2016.04.12. 16:21
Nyirokdaganattal küzd Koronczai Benjamin, az NB III Nyugati csoportjában szereplő Dorog FC 20 esztendős védője.

Koronczai Benjaminnál 2015 decemberében diagnosztizáltak nyirokdaganatot. A 20 éves játékos január óta kemoterápiás kezeléseket kap, és, mint mondta, április 21-én lesz az utolsó, ezután következik 17 sugárkezelés.

„A szüleim nagyon ledöbbentek, ahogy én is – mondta a fiatal védő. – Ötéves korom óta mindennapos dolognak számít nálam a sport, általában napi két edzésem volt Dorogon és előtte is, azóta meg csak pihenek. Nehéz volt, de úgy fogtam és úgy fogom fel, most ezt kell megcsinálni, most ezen kell túlesni.”

„Amennyiben minden rendben lesz, júliusban, ha nem is százszázalékosan, de a csapattal tudok készülni” – idézi a hátvéd szavait a fociakobon.hu.

Koronczai 2014-ben a Haladástól szerződött Dorogra, ahol a 2015–2016-os szezonban 13-szor lépett pályára az NB III-ban.

A fiatal védő Bernd Storck figyelmét sem kerülte el, a korábban még az U20-as labdarúgó-válogatottat irányító német szakember meghívta ugyanis a nemzeti csapat olaszok elleni mérkőzése előtti összetartására.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik