Megyei foci: kilenccel vágott vissza a Pécs, elküldött pápai edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.10. 11:52
Csakúgy, mint az ősszel, a tavaszi szezonban is nyomon követjük azon labdarúgócsapatok eredményeit, amelyek az előző kiírásban vagy a 2013–2014-es szezonban még az első osztályban szerepeltek, ám licencproblémák miatt ebben az idényben már csak a megyei bajnokságban indulhattak.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a múlt heti, kalocsai vereség után győzött a Kecskeméti LC, amely az Akasztó ellen aratott négygólos sikert (4–0). A csapatban betalált a télen Kecskemétre visszatérő, korábban az NB I-ben is szereplő középpályás, Tölgyesi Viktor. A sikert Szabó Tamás tette fölényessé, ő a 89. és a 91. percben is gólt szerzett. Kecskeméti LC, amely az Akasztó ellen aratott négygólos sikert (4–0). A csapatban betalált a télen Kecskemétre visszatérő, korábban az NB I-ben is szereplő középpályás, Tölgyesi Viktor. A sikert Szabó Tamás tette fölényessé, ő a 89. és a 91. percben is gólt szerzett.

Baranya megyében a múlt heti, siklósi siker után újabb rangadót nyert a listavezető PMFC, Márton Gábor együttese 400 néző előtt a Mohácsot verte meg 9–0-ra, amelytől ősszel idegenben 3–2-re kikapott – ez volt egyébként a pécsiek egyetlen veresége a bajnokságban. A gárda 15 mérkőzéses győzelmi sorozatban van, és hét pont az előnye a tabella élén. A pécsieknél Kiss Patrik triplázott, első gólját negyven másodperccel a kezdés után szerezte.

Somogyban nem fékez a Kaposvár, a múlt heti kilencgólos siker után a gárda most hét góllal küldte haza a Karádot. A góllövőlista vezetője, Jovánczai Zoltán ezúttal nem talált a kapuba, Nagy Krisztián viszont triplázott. A kaposváriak továbbra is magabiztosan vezetik a bajnokságot.

Veszprém megyében elveszítette hazai veretlenségét a Pápai Perutz FC, amely ráadásul attól az Úrkúttól kapott ki, amely egy pozícióval előtte, a második helyen áll a tabellán, így a pápaiak a vereséggel még a dobogó második fokáról is lemaradhatnak. A mindent eldöntő találatot Korpos Tibor szerezte még az első félidőben. A Pápa hiába támadott ezután, nem tudott gólt szerezni, sőt a papa-ma.hu tudósítása szerint , Marton Miklós vezetőedzőt a játékvezető a hajrában elküldte a kispadról.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
Kecskeméti LC–Akasztó 4–0
Az élcsoport:
1. Kiskunfélegyháza 51 pont, 2. Tiszakécske 50, 3. Kalocsa 46, 4. Kecskeméti LC 39

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
PMFC–Mohács 9–0
Az élcsoport:
1. PMFC 61 pont, 2. Szászvár 54, 3. Siklós 49

SOMOGY MEGYEI I. OSZTÁLY
Kaposvár–Karád 7–0
Az élcsoport:
1. Kaposvár 65 pont, 2. Nagybajom 55 (22 mérk.), 3. Marcali 47

VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY
Pápa–Úrkút 0–1
Az élcsoport:
1. Veszprém 70 pont, 2. Úrkút 61, 3 Pápa 54

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
11 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45

A Vasas Kecskeméten szerezte meg az első pontjait

Labdarúgó NB II
2025.08.04. 21:50
Ezek is érdekelhetik