Megyei foci: hetet vágott a Kaposvár, két pécsi mesterhármas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 12:07
Csakúgy, mint az ősszel, a tavaszi szezonban is nyomon követjük azon labdarúgócsapatok eredményeit, amelyek az előző kiírásban vagy a 2013–2014-es szezonban még az első osztályban szerepeltek, ám licencproblémák miatt ebben az idényben már csak a megyei bajnokságban indulhattak.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a múlt heti döntetlen után győzni tudott a Kecskeméti LC. A korábbi élvonalbeli középpályás, Tölgyesi Viktor már a 2. percben vezetést szerzett a KLC-nek, amely Nemesvári Dániel hajrábeli góljával tette biztossá sikerét. A kecskemétiek azonban még így is messze vannak a dobogótól.Kecskeméti LC. A korábbi élvonalbeli középpályás, Tölgyesi Viktor már a 2. percben vezetést szerzett a KLC-nek, amely Nemesvári Dániel hajrábeli góljával tette biztossá sikerét. A kecskemétiek azonban még így is messze vannak a dobogótól.

Baranya megyében a listavezető PMFC 8–0-ra verte meg a hátsó régióban tanyázó Bogád együttesét. A pécsiek így már 17 mérkőzéses győzelmi sorozatban vannak, és előnyük továbbra is hét pont a tabella élén. A PMFC-ben Hadobás Gergő és Takács Ákos is mesterhármast ért el.

Somogy megyében nem fékez az éllovas Kaposvári Rákóczi BFLA, a csapat 7–0-ra kiütötte a Balatoni Vasast. A góllövőlistát 28 találattal vezető Jovánczai Zoltán kétszer talált be, mellette Hadaró Valentin és Nagy Krisztián is duplázni tudott. A sikeres szereplés ellenére a jövőben már nem Pusztai László felel a Kaposvár irányításáért; a szakember a jövőben kizárólag a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai vezetését látja majd el, míg az új tréner Házi László lesz.

Veszprém megyében négy gólt vágott a Pápai Perutz FC, az „áldozat” a Várpalota volt. A harmadik helyen álló pápaiaknál a góllövőlistát vezető Venczel Zoltán ismét gólt szerzett, így már 30 gólos a bajnokságban.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
Kecskeméti LC–Jánoshalma 2–0
Az élcsoport:
1. Kiskunfélegyháza 57 pont, 2. Tiszakécske 56, 3. Kalocsa 50, 4. Kecskeméti LC 43

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
PMFC–Bogád 8–0
Az élcsoport:
1. PMFC 67 pont, 2. Szászvár 60, 3. Siklós 55

SOMOGY MEGYEI I. OSZTÁLY
Kaposvár–Balatoni Vasas 7–0
Az élcsoport:
1. Kaposvár 71 pont, 2. Nagybajom 61 (24 mérk.), 3. Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő 55

VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY
Pápa–Várpalota 4–0
Az élcsoport:
1. Veszprém 76 pont, 2. Úrkút 67, 3 Pápa 60

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
12 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45

A Vasas Kecskeméten szerezte meg az első pontjait

Labdarúgó NB II
2025.08.04. 21:50
Ezek is érdekelhetik