NB III: a csallóközi Romário edzőnek állt a Keleti csoportban

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 13:24
Bari Jenőt nevezte ki vezetőedzőjévé az NB III Keleti csoportjának 8. helyén álló Somos SE.

A klubtól március elején köszönt el Kovács László, a legutóbbi két fordulóban háromfős szakmai stáb készítette fel a csapatot, amelynek élére megtalálták az új edzőt.

A 44 éves szlovákiai Bari Jenőről azt írja a klub honlapja, hogy „labdarúgóként mintegy kétszáz mérkőzést húzott le a szlovák első osztályban, egyik volt állomáshelyén, a Dunaszerdahelynél például a csallóközi Romário becenévvel illették, míg Magyarországon négy szezonon át futballozott a Vác színeiben (a váciaknál közönségkedvenc volt). Az UEFA B-licencével rendelkező szakember a kispadon is ért már el kiemelkedő eredményt: nem régen az ötödik ligából két év alatt két osztályt is előrébb lépett a Fülekkel.”

„Füleken játékos-edzőként dolgoztam, és füleki játékosokból csináltunk egy olyan csapatot, ami két év alatt a harmadik vonalig jutott előre, ahol aztán a középmezőnyben végeztünk – mondta a klub honlapján Bari Jenő. – Most a Somosnál a klub tulajdonosa keresett meg, hogy elvállalnám-e a csapat irányítását és az első beszélgetés alkalmával meg is egyeztünk. Profi körülmények között készülhetünk, minden adott a játékosoknak ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsanak. Alapelvem, hogy először a védekezés legyen rendben, és azt szeretném, ha az előrejátékban gyors kontrákkal tudjunk operálni, és ebből gólokat szerezni. A magyar futballban egyébként nagyobb szerepet kap a technika, mint a szlovákban, viszont a szlovák labdarúgók erőben, futásban jobbak a magyaroknál, akaratban és agresszivitásban előrébb jár a szlovák foci. A célom, hogy olyan csapatot tudjak felépíteni, amely a jövőben képes lesz arra, hogy megcélozza a feljutást.”

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
8 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 22:19

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

NB III: a DVTK II legyőzte a Sényőt

Labdarúgó NB II
2025.05.03. 16:46

Gyász: megtalálták a Csepel hajóbalesetben eltűnt erőnléti edzőjének holttestét

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:47

Edzőváltás a tizenegy gólos vereség után Szolnokon

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:34

NB III: a Tiszakécske 11 góllal győzte le a Szolnokot

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 22:09
Ezek is érdekelhetik