NB II: miniszterelnöki látogatás, ingyenes belépés az avatón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.27. 14:02
Mint beszámoltunk róla, április 9-én, a Vác FC elleni NB II-es mérkőzésen avatják fel a Szolnoki MÁV FC újjáépített stadionját. A klub honlapja most azt is közölte, hogy a meccs előtt ünnepség lesz, illetve a találkozóra ingyenes a belépés.

Csaknem négy év munkái után, 2016. április 9-én lesz a Tiszaligeti Stadion megnyitója, amelyre ünnepélyes keretek között kerül sor. A rendezvény 11.00 órakor kezdődik, ezen részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is. Az ünnepi beszédek és a szalagátvágás után 11.30-tól a Szolnok utánpótlás-játékosainak bemutatója szerepel a programban, majd 13.00 órakor kezdődik a Szolnoki MÁV FC–Vác FC bajnoki mérkőzés.Tiszaligeti Stadion megnyitója, amelyre ünnepélyes keretek között kerül sor. A rendezvény 11.00 órakor kezdődik, ezen részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is. Az ünnepi beszédek és a szalagátvágás után 11.30-tól a Szolnok utánpótlás-játékosainak bemutatója szerepel a programban, majd 13.00 órakor kezdődik a Szolnoki MÁV FC–Vác FC bajnoki mérkőzés.

A hazai pénztáraknál minden látogató kap egy emlékjegyet, amely díjtalan, és a nézők ennek bemutatásával léphetnek be a stadionba. A lelátón a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

A Tiszaligeti Stadiont 1974. december 4-én a Magyarország–Svájc barátságos válogatott mérkőzéssel adták át. 1988. június 14-én itt rendezték a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét, amelyet a Békéscsaba Előre és a Budapesti Honvéd játszott. 2006. augusztus 19-én az FTC vendégjátékára (NB II-es meccsen) mintegy tízezer néző volt kíváncsi, ennél többen bajnoki mérkőzést nem tekintettek meg a stadionban.

Az idő múlásával egyre rosszabb állapotba került létesítmény, az átépítési munkálatok 2012 nyarán kezdődtek. 2013 májusára elkészült a villanyvilágítás, ezzel egyidejűleg a fűthető centerpálya is. 2014 nyarán kezdődött az új főépület építése. A hozzákapcsolódó lelátó ugyanezen év telén épült, illetve külön egységet képező vendégszektor létesült, amely 754 fő befogadására alkalmas. 2015 júniusában lebontották a régi főlelátót, helyére elkészült a fedett, csak ülőhellyel rendelkező, 1494 főt befogadó lelátó. A munkálatok befejezése után a Tiszaligeti Stadion befogadóképessége 3437 fő lett.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:10

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

NB II: nem érvényesítik az opciót, távozik a Szeged szerb vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 13:06

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

Gólgazdag meccsel zárult a Budafok és a Szeged meccse

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:00
Ezek is érdekelhetik