NB III: korábbi válogatott támadót igazolt a Somos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 11:47
Tokody Tibor személyében kétszeres válogatott csatárt igazolt a labdarúgó NB III-ban szereplő Somos SE – számolt be róla a nogradifoci.hu.

A korábban Újpesten, a Győri ETO-ban, a német RW Oberhausenben és Wuppertaler SV-ben is futballozó, a válogatottban két alkalommal szereplő 35 éves támadó a nyáron kezdte újra labdarúgó-pályafutását, miután tavaly tavasszal a győrieknél technikai vezetőként és megbízott edzőként dolgozott.

Tokody ősszel az NB III-as Mosonmagyaróvárban szerepelt, de csak hét alkalommal lépett pályára a bajnokságban, gólt pedig nem szerzett, és bár a futball mellett utánpótlástrénerként és Király József pályaedzőjeként is tevékenykedett, végül januárban távozott a kisalföldi együttestől.

Korábban arra mutatkozott a legnagyobb esély, hogy Tokody Tibor Ausztriában futballozik tavasszal, de végül a szintén NB III-as, a Keleti csoportban szereplő Somoskőújfalunál kötött ki. Arról egyelőre nincs információ, hogy edzői karrierjét is folytatja-e, vagy csak labdarúgóként számítanak rá a klubnál.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04
Ezek is érdekelhetik