NB II: 5+1 távozó Ajkán, várják a korábbi NB I-es védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.10. 11:13
Öt játékos távozott, további egyet elengednének, valamint ajánlatot tettek Jagodics Bencének – aktuális információk a labdarúgó NB II jövő heti rajtjára készülő FC Ajka háza tájáról.

A Nemzeti Sport Online megtudta: az ajkaiak szeretnék a soraikban tudni a Nyíregyházáról távozó, jelenleg szabadon igazolható Jagodics Bencét. A korábban a Haladásban, majd a Lombard Pápában is futballozó – utóbbival az élvonalban szereplő – védő egyelőre gondolkodik az ajánlaton. Jagodics Bencét. A korábban a Haladásban, majd a Lombard Pápában is futballozó – utóbbival az élvonalban szereplő – védő egyelőre gondolkodik az ajánlaton.

A távozók közül Kovács Dániel Jászberénybe, Pesti Dávid az Újbudába igazolt, míg Gunther Zsolt Veszprémbe megy, ahol nemcsak nagypályán, hanem a helyi futsalcsapatban is játszik. Gunther edzőként dolgozik az ajkai utánpótlásban, és a vezetők szeretnék, ha ezt a munkáját folytatná.

Hozzájuk hasonlóan közös megegyezéssel bontottak szerződést Császár Attilával és Olasz Dénessel, és elengedik Nagy Bálintot is, ha talál magának csapatot.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AJKÁNÁL
Érkezők:
Czár Richárd (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Csehi Tamás (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Fodor Marcell (ZTE), Hajba Tamás (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Kollega Krisztián (SZTK-Erima, szabadon igazolhatóként), Melczer Vilmos (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Petneházi Márk (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Sóron Tibor (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Szöllősi Ferenc (ZTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Jagodics Bence (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza)
Távozók: Besztercei Attila, Czirjék Zoltán (Vác), Császár Attila, Gunther Zsolt (Veszprém), Kovács Dániel (Jászberény), Olasz Dénes, Pesti Dávid (Újbuda), Sándor István (Soroksár)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nagy Bálint

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
14 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
17 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
18 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21
Ezek is érdekelhetik