NB III: távozik a kétszeres válogatott csatár Mosonmagyaróvárról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.12. 14:05
Távozik a labdarúgó NB III-ban szereplő Mosonmagyaróvártól Tokody Tibor, a kétszeres válogatott csatár Ausztriába igazolhat, de emellett edzői karrierjét is folytatná – értesült a Nemzeti Sport Online.

Nem sikerült túl jól az őszi szezon Tokody Tibor számára – legalábbis játékosként. A korábban Újpesten, a Győri ETO-ban, a német RW Oberhausenben és Wuppertaler SV-ben is futballozó, a válogatottban két alkalommal szereplő 35 éves támadó a nyáron kezdte újra labdarúgó-pályafutását, miután tavaly tavasszal a győrieknél technikai vezetőként és megbízott edzőként dolgozott. A támadó nyáron az NB III-as Mosonmagyaróvárhoz írt alá, azonban csak hét alkalommal lépett pályára a bajnokságban, gólt pedig nem szerzett.

Tokody a futball mellett az óváriak U12-es csapatát irányította 2015 őszén, majd Vágó Attila távozása után az utolsó hat fordulóban Király József pályaedzőjeként is tevékenykedett.

„Nagyon meg voltam vele elégedve Tokody Tibor edzői munkájával, szenzációsan dolgozott a fiatalokkal és úgy látom, hogy fényes edzői karrier előtt áll – jelentette ki a Nemzeti Sport Online-nak Drescher Ottó, a klub elnöke. – Ennek ellenére sajnos nem marad klubunknál, közös döntés eredményeként távozik. Céljaink így sem változtak, szeretnénk feljutni az NB II-be és Tarczy Pál megszerzése után újabb neves játékosokat akarunk igazolni.”

Jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy Tokody Tibor Ausztriában futballozik tavasszal, de a sportember arról sem tett le, hogy ezzel párhuzamosan edzői karrierje is folytatódjon.

„Vágó Attila távozása után pályaedzőként is dolgoztam a csapat mellett és Király Józseffel felhoztuk a csapatot a 9. helyről a 4. pozícióba, amely jelenleg feljutást ér a Nyugati csoportban – mondta Tokody Tibor a Nemzeti Sport Online-nak. – Sajnálom, hogy most véget ért az együttműködésem a klubbal. Itthonról eddig nem kerestek, ezért jelen állás szerint Ausztriában, alacsonyabb osztályban folytatom játékosként, de csapatnévvel még nem tudok szolgálni. Ezzel párhuzamosan viszont szeretném folytatni edzői karrieremet is."

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
7 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik