NB II: U20-as vb-bronzérmes védőt igazolt a Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 16:34
A labdarúgó NB II-ben listavezető Gyirmót FC Győr együttesében folytatja pályafutását a legutóbb a Videotonban futballozó védő, Szekeres Adrián – számolt be róla a klub honlapja. Ezzel igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi lértesülései, melyek szerint a Gyirmót volt az egyik kérője a Videotonban mellőzött védőnek.

Az egykoron az U20-as válogatottal vb-bronzérmet szerző hátvéd pályafutása során szerepelt az MTK-ban, a Videotonban, a Puskás Akadémiában és Dunaújvárosban is. Az ősszel a Videoton keretének tagja volt, de egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget az NB I-ben (az NB III-ban, a Videoton II-ben négy bajnokin lépett pályára).

A Gyirmót másfél éves megállapodást kötött Szekeres Adriánnal.

„Több lehetőségem is volt, de a Gyirmót megkeresése volt a legkitartóbb és a legszimpatikusabb – mondta a klub honlapján a hátvéd. – Rövid NB II-es időszak után a nyártól ismét az NB I-ben szeretnék játszani a Gyirmóttal.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Szekeres Adrián
(Videoton FC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Somogyi Csaba (Szolnok)
Kölcsönbe távozók: Bohner Roland (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hajba Tamás (Ajka?)

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
22 órája

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik