NB II: pályaedző lett a korábbi diósgyőri csapatkapitány

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 13:45
A felkészülés kezdetén csatlakozott a labdarúgó NB II-ben szereplő SZTK-Erima edzői stábjához Pintér Zoltán, aki eddig a klub U19-es együttesét irányította – számolt be róla a klub honlapja.

„A hétfői első edzésen elköszöntem a játékosoktól – mondta a klub honlapján Pintér Zoltán. – A szezon végére elég jól összeállt a csapat, de így is azt kívántam a játékosoknak, hogy legyenek még sikeresebbek. Szép időszakot töltöttem az utánpótlásban, aminek a csúcsa természetesen a tavaly nyáron szerzett U21-es bajnoki cím volt. Jó társasággal dolgozhattam együtt, kellemes emlék lesz ez a néhány év."Pintér Zoltán. – A szezon végére elég jól összeállt a csapat, de így is azt kívántam a játékosoknak, hogy legyenek még sikeresebbek. Szép időszakot töltöttem az utánpótlásban, aminek a csúcsa természetesen a tavaly nyáron szerzett U21-es bajnoki cím volt. Jó társasággal dolgozhattam együtt, kellemes emlék lesz ez a néhány év."

Egy edzőnek természetesen előrelépést jelent, ha az utánpótlás után a felnőttegyüttes mellett kap munkát.

„Nemcsak előléptetés ez, hanem nagy feladat is – fogalmazott Pintér Zoltán. – Szívesen dolgoznék majd újra a fiatalokkal, de csak a felnőttcsapat mellett, ha lehet, akkor erre a klub vezetőivel közösen találunk majd megoldást. Az első csapatnál nekem az erőnléti edzések egy részének a vezetése lesz a feladatom. Természetesen minden úgy zajlik, ahogy a vezetőedző, Vágó Attila előírja."

A szakvezető és Pintér Zoltán kapcsolata nem most kezdődött, hiszen az új másodedző korábban játékosa is volt Vágó Attilának.

„Diósgyőrbe az ő kérésére igazoltak le – elevenítette fel a múltat Pintér. – Később aztán csapatkapitány is lettem nála. Jó kapcsolatunk volt már akkor is, és természetesen most is az van."

Pintér játékosként korábban szerepelt az élvonalbeli Sopronban, a DVTK-ban és a Vasasban is.

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
11 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
2025.08.21. 08:43

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik