NB II: honvágya miatt távozott a túrkevei csatár

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 21:05
Távozott a Balmazújváros NB II-es labdarúgócsapatától a középcsatár, Kormos László.

„Az én kezdeményezésemre, közös megegyezéssel bontottunk szerződést a klubbal – nyilatkozta Kormos László a balmazfoci.hu-nak. – Az ok röviden: honvágy és családi okok. Már kilencedik éve vagyok távol az otthonomtól, és most éreztem azt, hogy haza kell térnem. Nagyon jól éreztem magam Balmazújvároson. Nagyszerű játékostársakkal, edzőkkel, vezetőkkel dolgozhattam itt, kiváló körülmények között. Azonban a honvágyam erősebb volt. Otthon, Túrkevén fogok dolgozni és munka mellett a helyi megyei I-es csapatban futballozni.” Kormos László a balmazfoci.hu-nak. – Az ok röviden: honvágy és családi okok. Már kilencedik éve vagyok távol az otthonomtól, és most éreztem azt, hogy haza kell térnem. Nagyon jól éreztem magam Balmazújvároson. Nagyszerű játékostársakkal, edzőkkel, vezetőkkel dolgozhattam itt, kiváló körülmények között. Azonban a honvágyam erősebb volt. Otthon, Túrkevén fogok dolgozni és munka mellett a helyi megyei I-es csapatban futballozni.”

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 13:15

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:31

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25
Ezek is érdekelhetik