NB II: Gyepes célja fél év után az NB I vagy a légióskodás lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 07:43
Mint beszámoltunk róla, a Malajziából hazatérő Gyepes Gábor az NB II-es Soroksárnál folytatja pályafutását. A válogatott védő fél évet biztosan a másodosztályú csapatnál tölt el, de nem adta fel, hogy újra az élvonalban vagy külföldön futballozzon.

A 26-szoros válogatott Gyepes Gábor ferencvárosi nevelésű védő, éveken át légióskodott Nagy-Britanniában (Wolverhampton Wanderers, Northampton Town, Cardiff City, Portsmouth), majd rövid angyalföldi és székesfehérvári kitérőt követően útja Malajziába vezetett.

„Jó újra állandóan itthon lenni, mostanában sokszor csak átmenetileg tartózkodtam Magyarországon – mondta Gyepes Gábor a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Természetesen kint is jól éreztem magam, rengeteg élmény ért, huszonöt ezer néző előtt futballozhattam. A Sarawak Crocs az egyetlen klub Malajziában, amely európai körülményeket kínál, így összességében remekül éreztem magam."

Gyepes sokáig a Sarawak Crocs megbecsült tagja volt, majd furcsa körülmények között – lábujjtörésből épült fel – 2014 novemberének végén kikerült a keretből. Azóta nem volt csapata. Időközben többször felvetődött, hogy esetleg visszatér Ázsiába, ám ezzel párhuzamosan az is, hogy Magyarországon folytatja, végül utóbbi mellett döntött.

„Sérülésem ellenére megállapodtam a folytatásról a malajziai klubbal, de decemberben az egyesület vezetői kijelentették, hogy mégsem él a megállapodás – mondta erről a Nemzeti Sport Online-nak a védő. – Emiatt a FIFA-nál bepereltem a Sarawakot, és most várom a kedvező döntést. A malájziai kluboknál jellemző, hogy koncepció nélkül hoznak meglepő döntéseket, úgy gondolom, én is ennek lettem az áldozata."

Gyepes Gábor nem tartja visszalépésnek, hogy egy ideig az NB II-ben futballozik, sőt nagy bizonyítási vágy dolgozik benne.

„Hogy hogyan kerültem Soroksárra? Az NB I-ben nem sikerült csapatot találnom, amikor pedig a népligeti edzőközpontban voltam, Albert Flóriánnal beszélgetni kezdtünk. Ő azt kérte, menjek el, nézzem meg a körülményeket. Nincsenek nagy igényeim, csak futballozni szeretnék. Nem tartom visszalépésnek az NB II-t. Megállapodtunk, hogy fél évig itt maradok, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Bár pályafutásom végén járok és fiatalabb már nem leszek, még nem mondtam le róla, hogy újra az élvonalban vagy külföldön futballozzak. A következő hónapokban azonban mindent megteszek a Soroksár sikeréért.”

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
47 perce

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
15 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
23 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
Tegnap, 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15
Ezek is érdekelhetik