ETO: „Reméljük, Mervó a lelkiismeretével el tud számolni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.14. 09:06
null
Mervó Bence (jobbra) után az ETO nem kap pénzt (Fotó: fifa.com)
Egyetlen fillér nevelési költséget sem kap az ETO az U20-as labdarúgó-vb-ezüstcipős Mervó Bence eladásából. A támadót a svájci Sionnak az MTK adta el, amelynél nem is játszott – olvasható a kisalfold.hu-n.

 

„Sok sikert kívánunk Bencének, de reméljük, a lelkiismeretével el tud majd számolni – nyilatkozta a kisalfold.hu-nak Drucskó Zoltán, az ETO Futsal Club ügyvezető elnöke. – A vébé után a negyvenfokos melegben Preszeller Tamás szakmai igazgató heteken keresztül külön foglalkozásokat tartott neki, aztán amikor szerződtetni szerettük volna, a menedzserei egy középkategóriás autó árának megfelelő összeget kínáltak nekünk arra az esetre, ha összejön a külföldi szerződtetése. Ebbe nem mentünk bele. A költségtérítést a Győri ETO csődje miatt az MLSZ kapja. Lehet, hogy az MTK jól járt, de gyanítom, legjobban a menedzserek zsebe dagad.”

Domonyai László, az MTK klubigazgatója a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, hogy a kék-fehér klub eladta Mervót, tehát pénzt kapott érte.

A Nemzeti Sport Online megkeresésére sem Mervó, sem menedzsmentje nem kívánt reagálni Drucskó szavaira.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Kosárlabda: Valerio-Bodon Vincent hazatért, a Honvédban folytatja

Kosárlabda
2025.10.09. 15:12

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik