NB III: Ázsia, Cigánd után újra Nyíregyháza jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 07:12
Visszatérhet Nyíregyházára Csorba Szabolcs, aki a Szpari hivatalos honlapjának beszámolója szerint már a csapattal tréningezik. A labdarúgó a vezetőséggel megállapodott, így amennyiben a szakmai stáb igényt tart a játékára, szerződést köthetnek vele.

Beszámoltunk róla, hogy a szintén harmadosztályban szereplő Cigánd súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott a játékossal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz.Beszámoltunk róla, hogy a szintén harmadosztályban szereplő Cigánd súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott a játékossal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz.

A 23 éves Csorba Szabolcs a Nyíregyháza, az MTK, a Debrecen, és a Balmazújváros együttesében is futballozott korábban, idén februárban pedig Bangladesbe szerződött. Onnan a nyáron tért haza, elfogadva a Cigánd ajánlatát, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen játszhatott, sőt a Somos SE elleni győztes találkozón egy félidő után le is cserélték.

A Cigánd három forduló után három győzelemmel a 3. helyen áll az NB III Keleti csoportjában, amelyet a Nyíregyháza vezet.

Legfrissebb hírek

NB III: iksz a kécskei rangadón; egy meccs elmaradt; nőtt a Nagykanizsa előnye

Labdarúgó NB II
41 perce

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
13 órája

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:58

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08
Ezek is érdekelhetik