NB III: győzelemmel zárta felkészülését a Győri ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.26. 18:31
A következő szezont az NB III-ban kezdő Győri ETO az utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-ra legyőzte a szlovák harmadosztályú STK Somorínt.

Az első félidő közepén a győri csapat megszerezte Mayer Milán révén a vezetést, és ez bizonyult végül a találkozó egyetlen góljának. Vankó Imre jobb oldali beadására érkezett jó ütemben Mayer a 25. percben és öt méterről nem hibázott (0–1) – számolt be az etofutsal.hu.Mayer Milán révén a vezetést, és ez bizonyult végül a találkozó egyetlen góljának. Vankó Imre jobb oldali beadására érkezett jó ütemben Mayer a 25. percben és öt méterről nem hibázott (0–1) – számolt be az etofutsal.hu.

„Nagyon nagy pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, viszont a második félidőben két-három nagy helyzetünk is kimaradt – mondta Németh Zoltán, az ETO vezetőedzője. – A helyzetkihasználásban javulnunk kell mindenképpen.”

STK Somorín (Somorja, szlovák)–ETO FC Győr 0–1 (0–1)
ETO FC:
Deli – Köles (Tóth D., 60.), Nagy Á., Kelemen (Kozma, 45.) Németh M., – Pongrácz (Lénárth, 60.), Weitner (Kerékgyártó, 45.), Németh L. (Demjén, 45.) – Szabó B. (Illés, 45.) Mayer – Vankó (Dávid, 60.). Vezetőedző:Németh Zoltán.
Gólszerző:
Mayer (25.)

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32
Ezek is érdekelhetik