NB II: „Továbbra is a Fradi-vonal mentén építkezünk"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 18:30
Bár az elmúlt bajnoki esztendőt a labdarúgó NB II újoncaként a 9. helyen fejezte be Soroksár SC, a nyáron mégis jelentős változások történnek a Ferencváros fiókcsapataként működő klubnál.

„Olyan klubot akarunk felépíteni, amely hosszú évekre megveti a lábát az NB II-ben, ennek érdekében kellett mélyen belenyúlni a gárdába – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a Farkas Kálmánt váltó újdonsült ügyvezető igazgató, Szűcs Mihály. – Természetesen továbbra is a Fradi-vonal mentén építkezünk, még ha adott esetben nem is szigorúan az Üllői útról igazolunk játékosokat."Szűcs Mihály. – Természetesen továbbra is a Fradi-vonal mentén építkezünk, még ha adott esetben nem is szigorúan az Üllői útról igazolunk játékosokat."

A tavaszi idényt még Lisztes Krisztián irányításával fejezte be az együttes. Az „anyaklubhoz" hazatérő korábbi válogatott helyét pedig egy másik korábbi zöld-fehér játékos, Albert Flórián foglalta el a kispadon. Az NB III-as Budaörsöt bajnoki címig vezető trénerrel tartott pályaedzőként új állomáshelyére Szabados György, és közben az is biztossá vált, hogy a kapus Bartos Attila is Soroksárra szerződik.

Már a sárga-feketék játékosa az MTK-nevelésű, legutóbb Gyirmóton szereplő Kákonyi Dániel, a Kispesten felnőtt, de tősgyökeres soroksári Koós Gábor, valamint a Fradi utánpótlásából kikerülő, az elmúlt évet Siófokon töltő Gárdos András, Fülöp Noel, Peszmeg Viktor, illetve az U20-as válogatott Korozmán Kevin.

Ugyanakkor már nem tagja a keretnek Lannert Bence, az Ajkával tárgyaló Sándor István, de Gohér Gergőre, az utolsó fordulóban részleges térdszalagszakadást szenvedő védőre sem számíthatnak egy darabig a soroksáriak. Az előző szezonban Soroksáron kölcsönben futballozó Fradi-játékosok közül Gyurácz András és Rácz Gergő az újonnan alakult FTC II-ben, Kovács Dániel a Pénzügyőrben, míg Szabó Roland a Hatvanban folytatja pályafutását.

A jövő héten Hévízre utazik edzőtáborba a Soroksár, a vezetők addig szeretnék véglegesíteni a keretet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL

Érkezők: Bartos Attila (Budaörs), Fülöp Noel, Gárdos András, Peszmeg Viktor (mindannyian Siófok), Kákonyi Dániel (Gyirmót FC Győr), Koós Gábor (Cegléd), Korozmán Kevin (Ferencváros U21)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Papp Máté, Vass Máté (mindkettő Siófok)
Távozók: Balaskó Csaba (?), Lannert Bence (befejezte pályafutását), Sándor István (Ajka, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurácz András (FTC II), Kovács Dániel (FTC, onnan Pénzügyőr), Péter Antal (FTC), Rácz Gergő (FTC II), Simita Gergő (FTC), Szabó Roland (FTC, onnan Hatvan)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
17 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Az első félidei hengerrel győzött a Békéscsaba a Soroksár ellen

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:52
Ezek is érdekelhetik