NB II: távozhat a korábbi Fradi-támadó Zalaegerszegről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 12:51
Bár a télen két és fél éves szerződést írt alá a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE-hez Murai Márk, a támadó most távozhat a kék-fehérektől, hiszen a csoportrivális Dunaújvárosnál szerepel próbajátékon – számolt be róla a klub honlapja.

A 19 esztendős Murai Márk a Ferencvárosban nevelkedett, és 2013-ban a fővárosi klub utánpótlásából szerződött Kaposvárra. A támadó a somogyiaknál az NB I-ben is bemutatkozhatott, az élvonalban 12 meccsen kapott lehetőséget. Murai – aki korábban a holland AZ figyelmét is felkeltette – az előző bajnokság őszi szezonja után az NB II-es ZTE-hez szerződött, és tavasszal 10 mérkőzésen 1 gólt szerzett. A jelenleg Dunaújvárosban próbajátékon szereplő futballista sorsa 1-2 napon eldőlhet. Murai Márk a Ferencvárosban nevelkedett, és 2013-ban a fővárosi klub utánpótlásából szerződött Kaposvárra. A támadó a somogyiaknál az NB I-ben is bemutatkozhatott, az élvonalban 12 meccsen kapott lehetőséget. Murai – aki korábban a holland AZ figyelmét is felkeltette – az előző bajnokság őszi szezonja után az NB II-es ZTE-hez szerződött, és tavasszal 10 mérkőzésen 1 gólt szerzett. A jelenleg Dunaújvárosban próbajátékon szereplő futballista sorsa 1-2 napon eldőlhet.

A zalaiak keretével kapcsolatos további hír, hogy Kocsis Adrián – az előző szezonhoz hasonlóan – az NB III-as Kozármisleny együtteséhez kerül kölcsönbe.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE-NÉL

Érkezők: Gyagya Attila (KTE), Horváth Roland (Csákvár), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Kovács Dániel (KTE), Króner Martin (DVSC, kölcsön után végleg), Nagy Tamás (Lombard Pápa), Patvaros Zsolt (KTE)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek: Bedi Bence

Kiszemeltek: Tamási Zsolt (Paks)

Távozók: Czirjék Zoltán (Ajka), Farkas Norbert (Siófok), Denis Grbic (szlovén, szabadon igazolható), Károly Bálint (szabadon igazolható), Kovács Gergő (Ajka), Kovács György (szabadon igazolható), Melczer Vilmos (szabadon igazolható, Dunaújváros?)
Kölcsönbe távozók: Hársfalvi András, Kovács László, Pajor Imre, Tóth Benjámin (mind a négyen Andráshida), Kocsis Adrián (Kozármisleny), Vittman Ádám (Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Délczeg Gergely (Honvéd)

Távozhatnak: Murai Márk (Dunaújváros – próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
3 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
4 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik