NB II: az angol ötödosztályból jött nigériai csatár a Váchoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 17:28
A labdarúgó NB II-ben újonc Vácban folytatja pályafutását Samuel Denis Obot, aki legutóbb az angol ötödosztályú Oxford Cityben játszott, és a korábbi élvonalbeli védő, Dlusztus András is.

A 28 éves csatár korábban már futballozott Magyarországon, megfordult az ESMTK-ban, Vecsésen és Békéscsabán is.

A hlsz.hu statisztikái szerint Obot az NB II-ben 2008 és 2013 között 66 mérkőzésen 11 gólt szerzett.

A Vác hivatalos honlapja arról nem számol be, hogy a nigériai, de magyar állampolgársággal is rendelkező játékos mennyi időre kötelezte el magát Sisa Tibor csapatához.

A klubbal kapcsolatos hír még, hogy élvonalbeli rutinnal rendelkező védő is érkezett. Ahogy arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, Dlusztus András is a váciaknál folytatja pályafutását. A 26 éves belső védő fiatalon megfordult a brazil Flamengo együttesében is, de az élvonalban a Lombard Pápa színeiben futballozott huzamosabb ideig. Térdsérülését követően ezidáig az NB III-as SZEOL-ban játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL

Érkezők: Csirszki Martin (DVTK, szabadon igazolható), Dlusztus András (SZEOL), Tajti Norbert (Siófok), Samuel Denis Obot (nigériai, legutóbb Oxford City – Anglia)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Hajdú Norbert (szabadon igazolható), Pölöskei Péter (RKSK), Sipeki István (szabadon igazolható, legutóbb Szolnok)
Távozók: Greff Ádám (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Pölöskei Péter (RKSK)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
15 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
17 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
21 órája

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik