NB II: a Videotontól érkezett csatár Dunaújvárosba

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 12:09
Pénteken beszámoltunk arról, hogy az NB II-es Dunaújváros labdarúgócsapatának keretében a napokban több változás is történt. A klub hivatalos honlapja azóta még egy új igazolásról számolt be – Havasi Dániel a Videotontól kölcsönbe került Dunaújvárosba.

„A posztja szerint centert játszó Havasi Dániel 1995. 05. 17-én, Pécsen született. Ott ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, később játszott az MTK-ban és a Puskás Akadémiában is – mutatta be az új szerzeményt a dpase.hu. – Onnan került a Vidi U19-es csapatához, amellyel megnyerte az NB II-es bajnokságot. Nagyon gólerős volt, hiszen 28 meccsen 72 gólt rúgott. Játszott a Csucsánszky Zoltán vezette U21-es csapatban is. Abban a szezonban a vezetőknek olyannyira megtetszett a játéka, hogy 2013 decemberében profi szerződést kapott. A székesfehérvári csapattól kölcsönbe érkezik hozzánk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL

Érkezők: Fejős Áron (Kaposvár), Magasföldi József (Gyirmót), Szűcs Lajos (Lombard Pápa), Tóth Csaba (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:Havasi Dániel (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Burucz Barna (Csákvár), Galambos Ádám (Szolnok), Hajdók Gábor (Bölcske), Hosszú Péter (Baja), Milinte Árpád (Csákvár), Tóth Tibor (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek: Harsányi István, Spánicz Levente, Szellák Soma, Tamaskó Ádám

Kiszemeltek: Koval Viktor (Újpest)
Távozók: Böőr Zoltán (befejezi profi pályafutását), Farkas Viktor (Cegléd), Galambos Ádám (Mosonmagyaróvár), Dino Gavric (horvát, ?), Nikola Grubjesics (szerb, ?), Hidvégi Sándor (?), Kocsis Gábor (Csákvár), Safet Jahic (szlovén, ?), Lázár Zsolt (Kisvárda), Nagy Gergely (Vasas), Thiago (brazil, ?), Rafe Wolfe (jamaicai, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikházi Márk (Diósgyőri VTK), Papp Máté (Videoton, onnan Sopron?), Szekeres Adrián (Videoton, ?)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik