NB II: a Honvédtól kölcsönöz középpályást a Soroksár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 17:26
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár egy évre kölcsönvette az élvonalban szereplő Honvéd középpályását, Kapacina Valért.

A 22 esztendős, védekező középpályásként és jobbszélsőként is bevethető Kapacina Valér már tizenhét éves korában bemutatkozott a Honvéd színeiben az NB I-ben. Tavasszal Sopronban futballozott kölcsönben, ahol 14 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.Kapacina Valér már tizenhét éves korában bemutatkozott a Honvéd színeiben az NB I-ben. Tavasszal Sopronban futballozott kölcsönben, ahol 14 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL

Érkezők: Bartos Attila (Budaörs), Fülöp Noel, Gárdos András, Peszmeg Viktor (mindannyian Siófok), Kákonyi Dániel (Gyirmót FC Győr), Koós Gábor (Cegléd), Korozmán Kevin (Ferencváros U21)
Kölcsönbe érkezők:Kapacina Valér (Bp. Honvéd)

Kölcsönből visszatérők: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Vass Máté (Siófok)
Távozók: Balaskó Csaba (?), Lannert Bence (befejezte pályafutását), Kincses Péter (befejezte pályafutását), Sándor István (Ajka)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurácz András (FTC II), Kovács Dániel (FTC, onnan Pénzügyőr), Péter Antal (FTC), Rácz Gergő (FTC II), Simita Gergő (FTC), Szabó Roland (FTC, onnan Hatvan)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik