NB III: új edző és rutinos kapus Jászberényben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 22:21
Új edzővel, Krecska Jánossal és új kapussal, Miski Zoltánnal vág neki a labdarúgó NB III-ban szereplő Jászberényi FC az augusztus 1-jén induló új szezonnak.

„Mindenben megegyeztünk Krecska Jánossal, aki a következő idényben irányítja majd a csapatunkat – mondta a szoljon.hu-nak dr. Gottdiener Lajos, a Jászberényi FC elnöke. – Rutinos szakemberben gondolkodtunk; a korábban az NB II-ben és Malajziában is dolgozó Krecska Jánost szaktanácsadónk, Sándor István is a figyelmünkbe ajánlotta, nekünk pedig az lesz a dolgunk, hogy mindenben segítsük a munkáját. Komoly terveink vannak, egyértelmű célunk, hogy három éven belül kiharcoljuk az NB II-es tagságot."Krecska Jánossal, aki a következő idényben irányítja majd a csapatunkat – mondta a szoljon.hu-nak dr. Gottdiener Lajos, a Jászberényi FC elnöke. – Rutinos szakemberben gondolkodtunk; a korábban az NB II-ben és Malajziában is dolgozó Krecska Jánost szaktanácsadónk, Sándor István is a figyelmünkbe ajánlotta, nekünk pedig az lesz a dolgunk, hogy mindenben segítsük a munkáját. Komoly terveink vannak, egyértelmű célunk, hogy három éven belül kiharcoljuk az NB II-es tagságot."

Az eddigi vezetőedző, Német Gyula a jászberényi utánpótlásban fog dolgozni. A klubvezető beszélt a játékosállományban történt változásokról is:

Szathmári Zoltán, Keresztes Ferenc, Bálint Péter, Dajka László, Bárkányi Arnold és Ludánszki István távozik sorainkból. Eddig egy érkezőről tudok beszámolni: Miski Zoltán kapust Kazincbarcikáról igazoltuk, a rutinos, 32 éves hálóőr első- és másodosztályú csapatokban is védett. Természetesen további játékosokkal is tárgyalunk, mindegyik csapatrészünkbe akarunk igazolni futballistákat."

A Nemzeti Sport Online-on korábban olvashattak arról is, hogy hogyan szervezték újjá három év szünet után, 2012 nyarán a futballt Jászberényben és két és fél év alatt hogyan jutott el a csapat az NB III-ig.

Legfrissebb hírek

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47
Ezek is érdekelhetik