NB II: élvonalbeli rutint hozó csatár írt alá Soroksárra

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 20:56
A Soroksár Sport Club szerződést kötött Koós Gáborral, a másodosztályból kieső Cegléd korábbi csapatkapitányával – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A 29 éves, 84 NB I-es mérkőzésén hét gólt szerző Koós Gábor Soroksáron nőtt fel, labdarúgó-pályafutását azonban a Budapest Honvéd csapatánál kezdte el, ott lett első osztályú játékos.Koós Gábor Soroksáron nőtt fel, labdarúgó-pályafutását azonban a Budapest Honvéd csapatánál kezdte el, ott lett első osztályú játékos.

A támadósor több posztján bevethető labdarúgó később megfordult a Siófok, a REAC, a Budaörs, a Szolnok, az Eger soraiban, alapember volt az élvonalba jutó egri együttesben, és a feljutás után az NB I-ben is.

Koós 2013 nyara óta játszott a Ceglédben, amelynek csapatkapitánya is volt.

Hír még a klub háza tájáról, hogy az NSO korábbi hírének megfelelően Huszák Tamás és Pál András aláírta új szerződését, mindketten továbbra is a Soroksárt erősítik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL

Érkezők: Koós Gábor (Cegléd)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fülöp Noel, Gárdos András, Papp Máté, Peszmeg Viktor, Vass Máté (mindannyian Siófok)
Távozók: Balaskó Csaba (?), Lannert Bence (befejezte pályafutását), Sándor István (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurácz András, Kovács Dániel, Péter Antal, Rácz Gergő, Simita Gergő, Szabó Roland (mindannyian FTC, ?)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:49
Ezek is érdekelhetik