NB III: „Hemingway úr mindig a korláton belül sétálgat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 09:30
Mint arról már beszámoltunk, a Honvéd NB III-ban szereplő második csapata, a Honvéd-MFA vasárnap hazai pályán 1–0-ra győzött a Felsőtárkány ellen. A meccs után érdekes nyilatkozatot adott a vendégek vezetőedzője, Sütő Szilárd, aki szóvá tette a kispesti klubtulajdonos, George F. Hemingway mozgásterét.

„Voltam már itt több csapattal. Egy dolog nem változik. Hemingway úr mindig a korláton belül sétálgat, anélkül, hogy a kispadra regisztrálva lett volna" – idézi a heol.hu Sütő Szilárdot, a Felsőtárkány vezetőedzőjét.heol.hu Sütő Szilárdot, a Felsőtárkány vezetőedzőjét.

A Honvéd egy kihagyott vendéghelyzetet követő kontrából szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját.

„Ma mindent megtettünk a győzelemért, és a játék minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk" – mondta Simon Miklós, a Honvéd-MFA vezetőedzője.

A kispestiek győzelmükkel 5. helyen állnak az NB III Keleti csoportjában, a Felsőtárkány a 11. a 15 csapatos mezőnyben.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. KISVÁRDA MASTER GOOD 21 17 2 2 74–17 57 53
2. PUTNOK FC 21 17 2 2 48–14 34 53
3. FC HATVAN 20 11 6 3 41–17 24 39
4. KBSC FC 20 11 5 4 33–14 19 38
5. BUDAPEST HONVÉD-MFA 21 12 1 8 40–19 21 37
6. CIGÁND SE 21 9 6 6 29–24 5 33
7. TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS 21 10 2 9 24–42 –18 32
8. JÁSZBERÉNYI FC 20 8 5 7 32–35 –3 29
9. NYÍRBÁTORI FC 20 8 3 9 37–34 3 27
10. DVSC-DEAC 21 4 8 9 29–28 1 20
11. FORTRESS FELSŐTÁRKÁNY 20 5 4 11 28–49 –21 19
12. SALGÓTARJÁNI BTC 21 5 3 13 26–47 –21 18
13. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE 20 4 2 14 25–47 –22 14
14. VERESEGYHÁZ VSK 20 4 2 14 16–49 –33 14
15. GYÖNGYÖSI AK-YTONG 21 1 5 15 12–58 –46 8

A Létavértes a 3. forduló után visszalépett, addigi eredményeit törölték.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
15 órája

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik