NB II: tart a szegedi pechszéria, heten is harcképtelenek

Vágólapra másolva!
2015.04.08. 14:59
Mint arról beszámoltunk, két szegedi játékos, Berde István és Máté Péter is súlyosnak látszó sérülést szenvedett a Mezőkövesd elleni mérkőzésen. A vizsgálatok kiderítették, hogy a gyanú beigazolódott, így a két játékos kihagyja szombaton a Gyirmót elleni bajnokit, sőt a keddi edzésen Zabari Dávid is harcképtelenné vált.

Nyilas Elek, a csapat vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a vizsgálatok kimutatták, Berde István orrcsonttörést, míg Máté Péter sípcsonttörést szenvedett, így a szakvezető egyikőjük játékára sem számíthat a szombaton 16.30-kor kezdődő Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésen.Nyilas Elek, a csapat vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a vizsgálatok kimutatták, Berde István orrcsonttörést, míg Máté Péter sípcsonttörést szenvedett, így a szakvezető egyikőjük játékára sem számíthat a szombaton 16.30-kor kezdődő Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésen.

A pechszéria azonban itt nem ért véget, hiszen Nyilas hozzátette, hogy a keddi edzésen Zabari Dávid bokasérülést szenvedett, ő pedig legalább hathetes kihagyásra számíthat.

A Mezőkövesd elleni meccsen vádlisérülése miatt hiányzó támadó, Oláh Lóránt azonban talán pályára léphet a Gyirmót elleni találkozón.

A Szeged 2011 trénere így összesen hét játékosára nem számíthat, hiszen az említettek mellett hosszabb ideje sérült Pozsár Gábor, Kéri Tamás, Molnár F. Tamás és Zaharia Csaba.

A Szeged 2011 huszonkét forduló elteltével 34 ponttal a 6. helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
12 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik