NB III: edzőként leváltották, játékosként marad a volt lokis

Vágólapra másolva!
2015.03.31. 22:09
A Veresegyháztól szombaton hazai pályán elszenvedett váratlan vereség (0–1) hatására leváltották Igor Bogdanovicsot, a labdarúgó NB III-ban szereplő Hajdúböszörmény vezetőedzőjét, valamint segítőjét, Kerekes Zsombort – adta hírül a haon.hu.

A 40 esztendős Igor Bogdanovics négy éve játékosként is szolgálja a klubot, és ebben a minőségében továbbra is marad a böszörményieknél.

„Egyelőre az biztos, nyárig mint játékos segíteni fogom a HTE-t, azonban lehet, hogy az új tréner munkáját pályaedzőként is segítem majd. Ez egyelőre képlékeny, hiszen nem tudni, ki lesz az, aki átveszi a csapat irányítását – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Bogdanovics. – Sajnos szombaton szégyenteljes vereséget szenvedtünk a Veresegyháztól, ezért lehetett rá számítani, hogy változások lesznek a klubnál.”

A Keleti csoport 13. helyén álló böszörményiek ezen a héten szabadnaposok, legközelebb, április 11-én az élcsoporthoz tartozó Hatvant fogadják.

Bogdanovics és Kerekes klubtársak voltak a DVSC-ben, az elmúlt évtizedben több NB I-es bajnoki címet nyertek közösen.

Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

Igor Bogdanovics–Dzsudzsák Balázs találkozó Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 09:22

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik