Felkészülés: horvát csapattól kapott ki a Kaposvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 06:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi a horvát első osztályú Slaven Belupo otthonában, Kaproncán játszott felkészülési mérkőzést. A házigazdák egygólos hátrányt követően a második félidőben fordították a maguk javára a találkozót, és végül 4–2-re nyertek – számolt be róla a Kaposvár honlapja.

„Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, ráadásul már az első percben megszereztük a vezetést Rajczi Péter góljával – mondta a klub honlapján Házi László megbízott edző. – A szünet után rögtön újabb gólt szereztünk Nagy Krisztián jóvoltából, aztán a cserék kaptak lehetőséget, az ellenfél pedig megfordította a meccset. Sajnos négy gólt kaptunk, de összességében azt mondhatom, hogy megérte eljönni. Volt értelme és tanulsága is a találkozónak, hiszen teszteltük a hétvégi, Gyirmót elleni bajnokira tervezett együttesünket."Házi László megbízott edző. – A szünet után rögtön újabb gólt szereztünk Nagy Krisztián jóvoltából, aztán a cserék kaptak lehetőséget, az ellenfél pedig megfordította a meccset. Sajnos négy gólt kaptunk, de összességében azt mondhatom, hogy megérte eljönni. Volt értelme és tanulsága is a találkozónak, hiszen teszteltük a hétvégi, Gyirmót elleni bajnokira tervezett együttesünket."

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Slaven Belupo (horvát I.)–Kaposvári Rákóczi 4–2 (0–1)
Kapronca.

Kaposvár:
Bozsó – Petrók, Vermes, Albert Á. – Kiss M., Zsivóczky, Nagy K., Király V., Hadaró – Dominic, Rajczi. Csereként pályára lépett: Somodi, Fejős, Pallósi, Kovács O., Kereszturi, Kondor, Kozics, Balogh, Vass.
A Kaposvár gólszerzői:
Rajczi, Nagy K.

Legfrissebb hírek

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, a Liverpool a második meccset is megnyerte az Athletic ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik