NB II: négy labdarúgóval megállapodott a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2015.02.27. 22:42
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a napokban négy labdarúgóval is megállapodott a Kaposvári Rákóczi nehéz anyagi helyzetben lévő NB II-es labdarúgócsapata.

Nagy meglepetés nincs, hiszen mindegyik labdarúgó neve felvetődött már a téli átigazolási időszak során a kaposvári klub lehetséges érkezőjeként.

Úgy tudjuk, hogy a Rákócziban folytatja pályafutását az ősszel az NB III-as Balatonfüredben szereplő Balogh Bence (23 éves, csatár), a szintén harmadosztályú BKV Előre kapusa, Bozsó Antal (23), a jelentős NB I-es rutinnal felvértezett Petrók Viktor (33 éves, védő), illetve Zsivóczky Norbert (27 éves, középpályás), aki az utóbbi két évben Szigetszentmiklóson futballozott.

A klub hivatalosan egyelőre nem jelentette be a labdarúgók érkezését.

Az is bizonyossá vált, hogy a korábban átadólistára tett Albert Ádám, illetve Bank István tavasszal is Kaposváron futballozik, hiszen a télen érkezett új vezetőedző, Tamási Zoltán számít a játékukra.

A Kaposvár holnap 16 órától hazai pályán fogadja a Soproni VSE-t bajnoki mérkőzésen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRNÁL
Érkezők: Balogh Bence (Balatonfüred), Bozsó Antal (BKV Előre), Petrók Viktor (Nagyatád), Zsivóczky Norbert (SZTK-Erima, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Karacs Roland (Gyöngyös), Murai Márk (ZTE), Rusák Edvárd (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz: Kovács Tamás (Kozármisleny)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
16 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
19 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
23 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21
Ezek is érdekelhetik