NB II: a korábbi Honvéd-védő is az SZTK-Erimánál folytatja

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 12:02
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima megegyezett a szabadon igazolható, legutóbb Gyirmóton futballozó 24 éves védővel, Sós Márkóval – számolt be róla a klub honlapja.

Sós Márkó a Budapest Honvédban nevelkedett és pályafutása során kereken 100 felnőtt bajnoki mérkőzést játszott csapataiban, a Honvédban, a REAC-ban, Kecskeméten és Gyirmóton. Az NB I-ben 12 bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett. A játékos jelenleg a sérülése után lábadozik, egyelőre külön edz a kerettől, de az SZTK-Erima szakmai stábja szeretné őt a tavaszi szezonban beépíteni.Sós Márkó a Budapest Honvédban nevelkedett és pályafutása során kereken 100 felnőtt bajnoki mérkőzést játszott csapataiban, a Honvédban, a REAC-ban, Kecskeméten és Gyirmóton. Az NB I-ben 12 bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett. A játékos jelenleg a sérülése után lábadozik, egyelőre külön edz a kerettől, de az SZTK-Erima szakmai stábja szeretné őt a tavaszi szezonban beépíteni.

Sós Márkó egyébként az ötödik téli új szerzeménye a klubnak, az átigazolási időszak utolsó napján Ladányi Tibor, Benkő Krisztián és Weitner Ádám is aláírt Székely Tibor együtteséhez.

A Szigetszentmiklós keretéből Zsivóczky Norbert és a grúz Irakli Kvekveszkiri után a 20 esztendős Hammer Róbert is távozott. A futballista a nyáron érkezett a Pest megyeiekhez, 3 Ligakupa-mérkőzésen jutott szóhoz, ezen kívül az U21-es együttesben lépett pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ SZTK-ERIMÁNÁL
Érkezők: Benkő Krisztián (Lombard Pápa), Domokos Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Csákvár), Sós Márkó (szabadon igazolható, legutóbb Gyirmót FC Győr), Weitner Ádám (Ajka)
Kölcsönbe érkezők: Ladányi Tibor (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hammer Róbert (?), Irakli Kvekveszkiri (grúz, ?), Zsivóczky Norbert (szabadon igazolható, Kaposvár?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik