NB II: távozhat a 3. Honvéd-kölcsönjátékos is Csabáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 13:40
Elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba. A lila-fehérektől az ősszel kölcsönben szereplő Czuczi Márton és Lőrinczy Attila visszatért anyaegyesületéhez, a Budapest Honvédhoz, de a Nemzeti Sport Online információi szerint elképzelhető, hogy Vólent Roland sem a Békéscsaba mezét viseli a tavaszi szezonban.

A téli szabadság után csütörtökön délelőtt találkoztak első alkalommal a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba játékosai a Kórház utcai stadionban – írja a békési regionális portál, a beol.hu. A lila-fehérek megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre, s februárban Törökországba utaznak edzőtáborba. beol.hu. A lila-fehérek megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre, s februárban Törökországba utaznak edzőtáborba.

„A felkészülés első és második napján csak orvosi vizsgálatok és tesztek szerepelnek a programban – mondta Zoran Szpisljak vezetőedző a honlapnak. – Hétfőtől kezdődik a fizikai felkészítés, sok futással, de mi valamennyi tréningen a labdát is elővesszük. A foglalkozások a felújított Kórház utcai műfüves pályán lesznek. Az edzőmérkőzésekre erős ellenfeleket választottunk, három NB I-es csapattal is találkozunk: a Debrecennel, a Kecskeméttel és a Budapest Honvéddal. A tervek szerint a február harmadikai, Honvéd elleni felkészülési mérkőzés után utazunk a törökországi Belekbe, ahol várhatóan jó körülmények között dolgozhatunk február negyedike és tizenharmadika között.”

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy Czuczi Márton és Lőrinczy Attila után a harmadik Honvéd-kölcsönjátékos, Vólent Roland sem a Békéscsaba mezét viseli a tavaszi szezonban, de a csatár ügyében még tárgyalnak a felek. Vólentet a Honvéd egyelőre nem rendelte vissza a télen, sorsa kérdéses.

„Az már korábban eldőlt, hogy a Budapest Honvédtól a nyáron érkezett két kölcsönjátékos, a kapus Czuczi Márton és a korosztályos válogatott középpályás, Lőrinczy Attila visszatér a fővárosiakhoz. Szerencsére most mindenki hadra fogható, az őszt sérülés miatt kihagyó Soós János is velünk dolgozik, és az ősszel műtéten átesett Prasler Thomas is megkezdte a futóedzéseket. Velünk dolgozik a két fiatal kapusvédő, Koszecz Kristóf és Szólik Tamás is. Szeretnénk erősíteni, ez ügyben már megkezdtük a tárgyalásokat; egy kapusra és egy-két középpályásra szükségünk lenne a tavaszi folytatáshoz.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Czuczi Márton (Bp. Honvéd), Lőrinczy Attila (Bp. Honvéd)
Távozhatnak: Vólent Roland (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza?)

 

Legfrissebb hírek

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
6 perce

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33
Ezek is érdekelhetik