NB III: pontokat vontak le a Dorogtól, előzött a Budaörs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.08. 11:01
Elveszítette első helyét a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Dorog, mivel a csapatban az Újbuda elleni, 3–1-re megnyert mérkőzésen két játékos is jogosulatlanul játszott, így az MLSZ négy pontot levont a klubtól – számolt be róla a fociakobon.cafeblog.hu.

A Dorog elnöke, Mayer László a Nemzeti Sport Online-nak hozzátette, hogy az Újbuda elleni bajnoki találkozón Vígh Ádám és Skita Tamás sportorvosi igazolásával akadtak problémák. Az Újbuda óvásának helyt adott az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, a dorogiak pedig nem fellebbeznek, elfogadják a négypontos levonást.Mayer László a Nemzeti Sport Online-nak hozzátette, hogy az Újbuda elleni bajnoki találkozón Vígh Ádám és Skita Tamás sportorvosi igazolásával akadtak problémák. Az Újbuda óvásának helyt adott az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, a dorogiak pedig nem fellebbeznek, elfogadják a négypontos levonást.

A döntés következtében a Dorog elveszítette vezető helyét a Nyugati csoport élén. Az új listavezető a 34 pontos Budaörs, amelyet a Győri ETO II követ 32 ponttal, a Dorog pedig 31 ponttal csupán a negyedik helyen telelhet.

A NYUGATI CSOPORT ŐSZI VÉGEREDMÉNYE
1. BUDAÖRS 15 10 4
1
32–13 34
2. GYŐRI ETO FC II 15 10 2
3
30–10 32
3. ÚJBUDA FC 15 10
1
4
21–13 31
4. DOROGI FC 15 9
5
1
20–10 31
5.TATABÁNYA FC 15 8 4 3 36–21 28
6.BKV ELŐRE 15 6 6 3 26–19 24
7.III. KER. TVE 15 6 4 5 25–23 22
8.DIÓSDI TC-SELECT 15 6 1 8 13–19 19
9.SÁRVÁR FC 15 6 1 8 17–25 19
10.BALATONFÜREDI FC 15 5 4 6 21–21 19
11.RÁKOSMENTE KSK 15 6 1 8 22–23 18
12.CSEPEL FC 15 5 2 8 16–17 17
13.FUTURA MOSONMAGYARÓVÁR 15 4 2 9 20–24 14
14.NAGYATÁDI FC 15 3 4 8 7–25 13
15.VESZPRÉM FC 15 1 5 9 10–27 8
16.TÖKÖL VSK 15 1 2 12 7–33 5

A Rákosmentétől és a Dorogi FC-től 1 pont levonva.

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
20 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
21 órája

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

Jól küzdött a Dorog, de Beridze fejese elég volt az Újpestnek a továbbjutáshoz

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 21:48

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41
Ezek is érdekelhetik