NB III: a 41 éves Dombi Tibor gólja zárta az őszi szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 15:48
Négy mérkőzéssel vasárnap befejeződött a labdarúgó NB III 2014–2015-ös idényének őszi szezonja: a DVSC és a Videoton második csapata egyaránt három ponttal gazdagodott, nyert a Felsőtárkány is, míg a Dunaharaszti–ESMTK csata gól nélküli döntetlennel ért véget.

A dvsc.hu beszámolója szerint a „kis Loki” győzelmében Kulcsár Tamás kulcsszerepet játszott: az első csapatban eltiltás miatt nem szereplő támadó a hajrá kezdetén egy labdaszerzés után felső sarkos gólt lőtt, majd ő emelt Dombi Tiborhoz, aki a 79. percben fejjel tette biztossá a hazaiak győzelmét a szervezetten védekező Salgótarján ellen. A 41. születésnapját nemrégiben ünneplő Dombinak ez volt az első gólja a szezonban, amely egyben – mint utóbb kiderült – az NB III utolsó őszi gólja is volt.„kis Loki” győzelmében Kulcsár Tamás kulcsszerepet játszott: az első csapatban eltiltás miatt nem szereplő támadó a hajrá kezdetén egy labdaszerzés után felső sarkos gólt lőtt, majd ő emelt Dombi Tiborhoz, aki a 79. percben fejjel tette biztossá a hazaiak győzelmét a szervezetten védekező Salgótarján ellen. A 41. születésnapját nemrégiben ünneplő Dombinak ez volt az első gólja a szezonban, amely egyben – mint utóbb kiderült – az NB III utolsó őszi gólja is volt.

A Videoton II és a SZEOL csatája 1–1-gyel fordult a hajrába – Géresi Krisztián lövésére Buzási Péter fejjel adta meg a választ –, és a szegedi kapus, Leindler Domonkos hiába védett büntetőt, az utolsó percekben Sejben Viktor és Dominique Vallejos is betalált a kapujába, így a fehérváriak győztek.

A bajnokság 2015 tavaszán folytatódik: a 16. forduló mérkőzéseit február 28-án és március 1-jén rendezik meg.

LABDARÚGÓ NB III, 15. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések

KELETI CSOPORT
Veresegyház–Felsőtárkány 1–2
DVSC-DEAC–Salgótarjáni BTC 2–0

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Dunaharaszti–ESMTK 0–0
Videoton II–SZEOL SC 3–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Minden mérkőzést szombaton játszottak.

TABELLA ITT!

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47
Ezek is érdekelhetik