NB III: 18–0-val hozott öt meccset, ezzel most a Putnok az úr Keleten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 19:22
A Budaörs a 93. percben szerzett góllal 3–2-re legyőzte a Rákosmentét a labdarúgó NB III 11. fordulójának szombati játéknapján, és nemcsak megőrizte első helyét a Nyugati csoport első helyén, hanem növelte is előnyét, mivel a Dorog–Tatabánya megyei derbin nem született gól. Győzött a Középcsoport éllovasa, a Vác is, míg Keleten a Putnok idegenbeli sikerével átvette a vezetést a szabadnapos Kisvárdától.

KELETI CSOPORT: idegenbeli győzelmével a Putnok megelőzte a Kisvárdát
KELETI CSOPORT: idegenbeli győzelmével a Putnok megelőzte a Kisvárdát

A Putnok 3–0-ra győzött a Felsőtárkány vendégeként, és átvette a Keleti csoport első helyét a szabadnapos Kisvárdától.

A putnokiak – akik Madarász János és Monyók Péter találatával, valamint Nyitrai Dávid öngóljával már a 28. percre beállították a 3–0-s végeredményt a Felsőtárkány ellen – kiváló formában vannak, a legutóbbi öt bajnokijukat 18–0-s összesített gólkülönbséggel nyerték meg.

A Hatvan fölénye a második félidőben érett gólokká a Salgótarján ellen, és a szintén az élbolyhoz tartozó Kazincbarcika is három ponttal gazdagodott. A Jászberény értékes döntetlent ért el a Nyírbátor ellen.

A Hajdúböszörmény először játszhatott a bajnokság során hazai pályán, és Éles Béla góljának köszönhetően le is gyűrte a DVSC-DEAC-ot, így Igor Bogdanovics együttese elkerült a kieső helyről.

NYUGATI CSOPORT: a hosszabbításban szerezte a győztes gólt a Budaörs

A budaörsi Bogáti Péter és a Rákosmentét erősítő Ferkó Csaba egy-egy duplájával 2–2-re állt a csata, amikor a 93. percben, egy szögletet követően Csobánki Ádám befejelte Albert Flórián csapatának győztes gólját.

Tizenkét év után játszott egymással újra tétmérkőzést Komárom-Esztergom megye két patinás csapata, a korábban az élvonalban is megforduló Dorog és Tatabánya. A két bányászváros legénységének jubileumi, 50. csatáját 800 néző tekintette meg Dorogon, és a kemma.hu beszámolója szerint az első félidőben a vendégek háromszor is eltalálták a kapufát. A második játékrészben aktívabb volt a Dorog, azonban gól akkor sem született, 0–0-val ért véget a „retroderbi”.

Sorozatban harmadszor kapott ki az Újbuda, amely már 23 perc után 2–0-s hátrányba került Csepelen. A találkozót mindkét csapat tíz emberrel fejezte be, a hazaiaktól Szabó Ádámot, a XI. kerületiektől Lettrich Dánielt küldték le.

Babos Barnabás duplájának köszönhetően kijavította a múlt heti, Diósd elleni hazai vereséget a BKV Előre, a Balatonfüred így már harmadszor kapott ki saját pályáján.

Öt nyeretlen meccs után győzött újra a Mosonmagyaróvár, a Tököl elleni 5–0 komoly erődemonstrációnak számít, ráadásul az óváriaknál Simon András három gólt szerzett. Az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Veszprém sorozatban hatodszor kapott ki.

KÖZÉPCSOPORT: idegenbeli 4–2-vel erősítette meg pozícióját az éllovas Vác

A Vác idegenben 4–2-re legyőzte a Bölcskét, és megőrizte vezető pozícióját a Középcsoportban, igaz, a piros-kékek Pölöskei Péter kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a meccset. Az üldözők közül a Kozármisleny Baján, a Monor hazai pályán gyűjtötte be a három pontot – utóbbi a SZEOL-t gyűrte le.

Az ESMTK hat nyeretlen meccs után győzött ismét (áldozata a Gyula volt), míg a Dunaharaszti a Maglód otthonában nyert magabiztosan. A Szekszárd Fejes Péter duplájára alapozva győzte le a Szentlőrincet.

LABDARÚGÓ NB III, 11. FORDULÓ
Szombati eredmények

KELETI CSOPORT
Hajdúböszörmény–DVSC-DEAC 1–0
Kazincbarcika–Bp. Honvéd-MFA 2–0
Hatvan–Salgótarjáni BTC 2–0
Felsőtárkány–Putnok 0–3
Jászberény–Nyírbátor 0–0

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Gyula–ESMTK 0–2
Szekszárd–Szentlőrinc 2–1
Baja–Kozármisleny 1–4
Maglód–Dunaharaszti 1–3
Monor–SZEOL SC 2–1
Bölcske–Vác 2–4

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Veszprém–Győri ETO II 0–2
Dorog–Tatabánya 0–0
Csepel–Újbuda 2–0
Budaörs–Rákosmente 3–2
Mosonmagyaróvár–Tököl 5–0
Balatonfüred–BKV Előre 0–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
7 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
19 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 órája

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
20 órája

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34
Ezek is érdekelhetik