A szívük a magyar válogatottba húzná őket

A Szék utcában egy hirtelen jobbos a tizenöt évvel ezelőtt még közepesen jónak számító bérautóval, majd egy emelkedő, és máris az FK Csíkszereda fő edzőpályáján vagyunk. Épp az U16-os csapat edz a Márton Áron Gimnázium mögötti műfüvesen – meglehetősen pörgős, dinamikus a gyakorlás. Van időnk nézni a Székelyföldi Labdarúgó-akadémia fiataljait, Szondy Zoltán elnök ugyanis lassan érkezik – a pályafutást kettétörő sérülés sem segíti a járását, de ezúttal másról van szó. Mindenkit ismer és természetesen mindenki ismeri őt, ez pedig kötelezettségekkel jár. Minden játékosát névről ismeri, és mindenkihez van egy jó szava – magyarul. Sugárzik róla a futball iránti szeretet, ez már csak abból is látszik, ahogy éppen a szerelmét ápolja. A szerelmen ezúttal nem az otthoniakat értjük – a „munka” miatt ma is későn várható haza –, hanem a csíkszeredai futballklubot és az akadémiát.

„Tavaly óta ötszázzal nőtt az igazolt gyerekeink száma, a teljes létszám pedig körülbelül ezerötszáz. Kilenc alközpontunk van összesen, többsége itt Székelyföldön, egy Kolozsváron, egy pedig Szászrégenben. Rengeteg nagyon ügyes gyermek van. Folyamatosan vannak kiválasztóink, és a tehetségeseket egészen fiatal koruktól együtt szerepeltetjük székely válogatott néven, persze nem csak székelyek játszanak nálunk. A legjobbak pedig 14 éves koruk után Csíkszeredára kerülnek, a felnőttcsapat közvetlen utánpótlásába, az élvonalban játszó U16-os együtteshez.”

A 12 éves Corbu Marius óriási tehetség. Amíg az U16-osok a tökéletesen felépített edzés végi labdás feladatokat teljesítik, másodmagával az üresen maradt kapunál gyakorol. Az ő edzésük már jó néhány órával korábban véget ért, de kint vannak a pályán, önszorgalomból – hogy addig sem kell a házi feladatot csinálni, mellékes szál a történetben... Tökéletes rúgótechnikával külsőzi a labdát a tizenhatos szélére egymás után tízszer, százszor, szinte mindig hajszálpontosan érkezik a csapattárs elé a labda. Marius egyébként óriási arc, egy-két éve még alig tudott magyarul, de már tökéletesen beszél csapattársaival, szombaton pedig talán már nekünk drukkol. Apuka román, anyuka csángó magyar, úgyhogy enni biztosan kapott a gyerkőc Dzsudzsák bombája után is.

„Természetesen tőlünk is kerültek már Felcsútra gyerekek. Tavaly egy udvarhelyi és egy vásárhelyi játékos költözött át, az idén pedig egy szovátai. A két egyesület közötti szakmai együttműködés értelmében tizenhat éven felüli fiatalok kerülhetnek át. Ezzel egyáltalán nincs is probléma, jól működik. Jönnek hozzánk, megyünk hozzájuk, ez így természetes. Ha probléma van egy játékossal, például a hozzáállásával, két hétre átkerül, hogy önbizalmat szerezzen – természetesen az iskola miatt ez leginkább nyaranta igaz. A román szakma felnéz a Puskás Akadémiára, ott jó munkát végeznek.”

Lám, lám, pedig otthon minden sz…r – legalábbis így foglalható össze a 8–1-es holland meccstől és az északír pofára eséstől megrogyasztott otthoni szurkoló gondolatvilága a magyar futballról. A csíki elnök azonban máshogy látja: Magyarországon igenis sokkal rendezettebbek viszonyok, klasszisokkal jobb, átláthatóbb az edzőképzés, mint Romániában. Csak hát egy nap alatt senki sem képes csodát tenni.

Közben már az U18-asok edzenek, a keret nagy része még csak 17 éves. Egy évvel korábban az U16-ban nagy bravúrt hajtottak végre, bejutottak az ország legjobb 16 csapata közé. Az idén kicsit döcög a szekér, de hát egy évvel nagyobbak között kell bizonyítaniuk. Az ő gyakorlásukat már nem láthatjuk, elindulunk a focisulihoz tartozó lenti létesítmények felé, ahol a Puskástól a felnőttcsapatnál, a harmadosztályba legutóbb feljutó FK Csíkszeredánál kölcsönben lévő két futballistával találkozunk.

„Nagyon szeretnénk, ha jövőre felépülne egy kollégium, illetve szeretnénk Székelyudvarhelyen egy műfüves pályát építeni. Ott ugyanis csak egyetlen pálya van, holott ugyanannyi játékossal rendelkeznek, mint a csíkszeredai alközpont. Ez a kettő roppant fontos, de amire óriási igény van Erdélyben, az a felszerelések. Sok helyen nincs pénz labdára és egyéb eszközökre. Mi rendszeresen segítünk, ahol csak tudunk. Volt, hogy adtunk húsz labdát a falu magyar testnevelő tanárának, hogy tudjanak a gyerekek mivel focizni. A csíkszeredai kiemelt U16-os és U18-as labdarúgóink itt laknak egy bérelt tömbházban, kivéve persze a helyieket. A játékosok nyolcvan százaléka ebben az albérletben lakik. Mi intézzük az étkeztetésüket és az iskoláztatásukat is.”

Útközben megtudjuk, hogy a felnőttcsapat hat forduló után a harmadik helyen áll a román harmadik ligában. A csapatból hatan már a helyi akadémiáról kerültek ki – 19-20 évesek, ketten pedig a Puskástól érkeztek. Egyáltalán nincs tervben a feljutás ebben a szezonban – hosszabb távú terv a másodosztály. Ennél feljebb nem is érdemes jutni, az elnök szerint a …-val (ide mindenki helyettesítse be, amire gondol) átitatott élvonalba. A Puskás Akadémiával együttműködő klub óriási érdeme az, hogy már képes összegyűjteni a magyar gyerekeket, akikből később profi labdarúgó válhat. Akár magyar válogatott futballista.

„Az MLSZ-től két úr megkeresett minket a nyáron az utánpótlás-válogatottak kapcsán. Azt mondtam nekik, hogy mindenkit figyelhetnek, nyomon követhetnek. Abba pedig nem szólunk bele, hogy ki kaphat meghívót a magyar korosztályos válogatottakba, ez nem a mi tisztünk. A román U-válogatottak folyamatosan kérnek tőlünk futballistákat, de játékosaink zöme magyar állampolgár, s inkább megvárják a magyar felkérést. Ha sor kerülne rá, a srácok nagy része inkább a magyar válogatottságot választaná. Klubszinten is inkább Magyarország a cél Romániával ellentétben, de erről nehéz most még beszélni, rövid ideje működik az akadémia.”

A lenti pályákhoz érve nagyon jó ötletnek bizonyul, hogy Balázs egy perccel a szállásról való indulást megelőzően a rövid nadrágját hosszúra váltotta. Csíkszeredában ugyanis két óra alatt képes a napsütésből csontig hatoló hidegre váltani az időjárás. A stadion, illetve a pálya főbejárata fölött a „jövő, jólét, biztonság” felirat jelzi a klub jelmondatát – legalábbis elsőre, a 16 órás autós utazás utóhatásaként ezt hisszük. Aztán persze csalódást keltő a megoldás, Romániában is választások vannak...

Az U12-es csapat éppen edz, az indulatok pedig jelen vannak az októberi éjszakában – még a kis lurkóknál is. A feszültség forrását ezúttal nem sikerül megfejtenünk, de ketten egymásnak esnek. Az edző remek pedagógiai érzékkel megoldja a kérdést, egyből szeparálja a két kis szakadárt, s közli, „vége az edzésnek". A csoport többi tagjának csalódottságát csak a Szulejmán sorozat műsorról való levétele ellen Facebook-csoportot indítók elkeseredettségével tudnánk jellemezni. Újra mosoly szökik azonban az arcokra, amikor kiderül, hogy csak a két renitensnek kell idő előtt abbahagynia a tréninget. Csalódottságunk ellenben akkor válik nehezen szavakba önthetővé, amikor a megkülönböztető mellényt levéve mindkettőjükön egy Messi-mez figyel, egyikük Barca-, másikuk argentin pólóban tolta. Szeretjük, tiszteljük az aranylabdás fél- vagy egész futballistent, de egy kis változatosság nem ártana.

„Hat forduló után a harmadik helyen áll felnőttcsapatunk a bajnokságban. A román sajtót idézve ez meglepetés, mert keretünk jelentős része tizenkilenc-húsz éves játékosból áll, ellentétben a többi harmadosztályú együttessel. Nem célunk a feljutás, de esélyünk van rá. Ha netán sikerül, akkor sem lenne probléma. Viszont nem tudunk hirtelen minőségi futballistákat kitermelni, hogy ilyesfajta szintlépéseket elbírjunk. Az U18-as csapatból hat embert sikerült a felnőttgárda keretébe feladni, ami nagy eredmény. A magyar NB I-ben is jó néhány, akadémiát fenntartó klub van, de hatosával nem tudják kiegészíteni a felnőttcsapatot.”

Haladunk a nagyok pályája felé. Leszögezzük, a DVSC új arénához nem lehet hasonlítani a pályát, és még egy nyamvadt vénaszkennerrel sem találkozunk. A piros és fekete székek ellenben egy cseppet a jó néhány évvel ezelőtti Bozsik-stadionra emlékeztetik az arra járót. Miután megidézzük George F. Hemingway szellemét, Székelyföld leggyorsabb futballistájába botlunk. Magirescu Emil kutyájába. Nem vicc, egy kis energiaráfordítással meg legalább egy B-licenccel frankón új Dombi Tibit tudnánk csiholni az edzés végéig a pálya szélén álló, eközben a gazdit minden idegszálával figyel ebből. Haci a gyakorlás végén hozzávetőleg 1.2 másodperc alatt teszi meg a gazdihoz vezető mintegy 30 méteres utat, boldogan, farkát csóválva. Ilyenek vagyunk mi is (persze a farokcsóválás nélkül..), hiszen mindössze 450 kilométerre vagyunk Magyarország hivatalos határától – mégis mindenki magyarul beszél. Felemelő érzés.

Miután a csapat befejezte az edzést, a Puskás Akadémiától érkezett két játékos készséggel és örömmel válaszol kérdéseinkre – és ebben esküszöm, hogy nem csak NSO Tv-s csinos kolléganőnk riporteri kvalitásai játszanak közre. Egyikük Majzik Adrián, aki korábban nem kellett a Ferencvárosnak, és mostanában a Puskás csapatába sem fér be. Itt azonban nagyon jól érzi magát, és remekül is futballozik. Legutóbb a Csíkszereda korábbi játékosa mondta róla, hogy még az élvonalban is megállná a helyét. És most a román élvonalról beszélünk, nem az NB I-ről.

„A hat akadémiai labdarúgó mellett érkezett a Puskás Akadémiától két idézőjelben túlkoros, vagyis húszéves játékos, tehát nyolc fiatal szerepel harmadosztályú csapatunkban. Azt azért tudni kell, hogy az itteni harmadosztály a színvonal és az erősség szempontjából megfelel a magyarországi NB II-nek.”

A felnőttcsapat tagjai ezután az öltözőbe indulnak, Csíkszeredában duplán jólesik az edzés utáni jó meleg zuhany. A pálya fölött már csak egy-két denevér képzeli, hogy Gotham City főrendőre hívta őket a kandeláberek fényével. Itt azonban senkit sem kell megvédeni, minden rendben van, csak attól nehezedik el egy kicsit (na jó, nagyon...) a szívünk, hogy hivatalosan Romániában vagyunk.