NB III: egyelőre 44 csapat nevezését fogadták el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 12:43
Az MLSZ versenybizottsága egyelőre 44 csapat nevezését fogadta el a 2014–15-ös NB III-as bajnokságra – derül ki az MLSZ csapatoknak küldött értesítőjéből.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy az NB III mezőnye a visszalépések és a feltöltés miatt igencsak nehezen áll össze. Ez idén sincs másként, annak ellenére, hogy három csoportban „csak” 48 csapattal indul el a harmadosztályú bajnokság (a 2012–13-as bajnoki szezonig 96 csapat szerepelt az NB III-ban).

A mezőny a következőképpen áll (állt volna) össze: az NB II-ből kieső három csapat mellett az előző szezon NB III-as bajnokságának 2–13. helyezettjei, (kivéve a legrosszabb 13. helyezettet, amelyik kiesett), illetve a húsz megyei I. osztályú bajnok osztályozójából győztes tíz csapat.

A negyedik vonal húsz bajnoka közül azonban mindössze 13 kért NB III-as licencet, úgyhogy az MLSZ azt a megoldást találta ki, hogy ezen csapatok közül hét automatikusan feljutott, a „maradék” hat viszont oda-visszavágós rendszerben küzdött meg a három helyért.

Egyelőre csak 44 nevezést fogadott el az MLSZ versenybizottsága, három csapat nevezését elutasította, míg a Jászapáti nem adott be a harmadosztályra nevezést. Arról egyelőre nincs hír, hogy az elutasított három csapat nevezését végül elfogadja-e a szövetség, vagy az MLSZ az NB III-as osztályozók veszteseiből, esetleg az NB III-as kiesőkkel tölti-e fel a mezőnyt.

Csoportbeosztás csak azok után várható, miután véglegessé vált a mezőny.

A 44 csapat:

III. ker. TVE, Andráshida LSC, Bajai Labdarúgó SE, Balatonfüredi FC, BKV Előre, Budaörsi SC, Cigánd SE, Csepel FC, Dunaharaszti MTK, Dorogi FC, DVSC-DEAC, ESMTK, Dabas SE, FC Hatvan, FC Tiszaújváros, Felsőtárkány SC, Győri ETO II, Gyulai Termál FC, Hajdúböszörményi TE, Honvéd-MFA, Kazincbarcikai SC, Kozármisleny FC, Létavértes SC ’97, Monori SE, Mosonmagyaróvári TE 1904, Nagyatádi FC, NKSE-Jászberény FC, Nyírbátor FC, Orosháza FC FK, Putnok FC, Rákosmenti KSK, REAC, Salgótarjáni BTC, Sárvár FC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE, SZEOL SC (Szeged), Szombathelyi Haladás II, Tatabánya FC, Újbuda, Vác FC, Várda SE, Veszprémi FC, Videoton II

Legfrissebb hírek

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:31

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 07:54

Területi osztályozók az NB III-ba kerülésért: csak a Lelle tudott fordítani

Magyar foci
2025.06.15. 20:43

NB I-es bajnokot szerződtet a Dorogi FC – NS–infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 19:21

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32

Drámai izgalmak Karcagon: a hazaiak tizenegyespárbaj után vívták ki az NB II-es tagságot

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:51

Lejátszották az első mérkőzéseket az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:33
Ezek is érdekelhetik