NB II: rutinos játékosok távozhatnak Sopronból

Vágólapra másolva!
2014.06.05. 19:32
Komoly változások várhatók a labdarúgó NB II-ben szereplő Soproni VSE-GYSEV keretében: szerződése lejártával biztosan távozik a csapattól a kapus Dénes Zsolt és a középpályás Balázs Richárd, míg három élő szerződéssel rendelkező középpályás, Sifter Tamás, Deme Imre, Varga Gábor, illetve a csatár Szabó Zsolt esetében a Supka Attila által vezetett szakmai stáb szerződésbontást kért a vezetőségtől.

Az élő szerződéssel rendelkező, de gyakorlatilag szabadlistára tett labdarúgók mindannyian rutinos játékosok, Sifter Tamás 33, Deme Imre 31, Varga Gábor 29, míg Szabó Zsolt 28 esztendős.

Az értesülést Supka Attila szakmai igazgató megerősítette a Nemzeti Sport Online-nak.

Rajtuk kívül kérdéses a kölcsönjátékosok sorsa is. Az biztos, hogy Czár Richárdnak, Németh Lászlónak, Heffler Norbertnek és Erdélyi Lászlónak anyaegyesületénél kell jelentkeznie a felkészülés kezdetekor, így az esetleges nyári tárgyalásokon múlik majd, hogy visszatérhetnek-e Sopronba.

Az SVSE a 10. helyen végzett a labdarúgó NB II 2013–2014-es kiírásában.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
13 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 08:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10
Ezek is érdekelhetik