NB II: fradistákkal erősítenének Soroksáron; Márkus távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.20. 12:51
A Nemzeti Sport Online információi szerint nagy mozgás lesz a labdarúgó NB II-be feljutó Soroksár SC keretében. A Ferencváros fiókcsapataként működő klubtól hat játékos biztosan távozik, és a vezetők legalább ugyanennyi labdarúgó szerződtetését tervezik.

Szűcs Mihály szakmai igazgató a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a klub nem hosszabbít szerződést Bartos Attilával, Antal Zsolttal, Mile Dániellel és Balogh Bencével, illetve a korábban többek között a Ferencvárosban, Pakson és Tatabányán is futballozó csatár, Márkus Tibor sem Soroksáron folytatja pályafutását. Rábold Richárd maga döntött úgy, hogy nem folytatja a futballt, inkább civil életére összpontosít, míg Vég Bence sorsa kérdéses; a középpályásnak élő szerződése van, de a szakvezetőség nem számít rá, így szabadon távozhat.Rábold Richárd maga döntött úgy, hogy nem folytatja a futballt, inkább civil életére összpontosít, míg Vég Bence sorsa kérdéses; a középpályásnak élő szerződése van, de a szakvezetőség nem számít rá, így szabadon távozhat.

A XXIII. kerületiek a másodosztály elvárásainak megfelelve legalább hat játékos szerződtetését tervezik, jelen pillanatban folyamatosan tárgyalnak az FTC vezetőségével. Az már biztos, hogy a ferencvárosi Simita Gergő és Gyurácz András kölcsönben Soroksáron folytatja, de további játékosok érkezhetnek a Fradiból.

A Soroksár június 30-án kezdi a felkészülést Varga Attila vezetőedző irányításával.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Gyurácz András, Simita Gergő (mindkettő FTC – kölcsönben)
Távozott/távozhat: Antal Zsolt (?), Balogh Bence (?), Bartos Attila (?), Márkus Tibor (?), Mile Dániel (?), Rábold Richárd (abbahagyja), Vég Bence (?)
Kiszemeltek: Balaskó Csaba (Szolnoki MÁV)
Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:49
Ezek is érdekelhetik