NB II: csütörtökön dől el, hogy indulhat-e a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 14:21
Amint arról már beszámoltunk, tizenöt klub NB II-es nevezését elfogadta a 2014–2015-ös szezonra a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a csütörtöki elnökségi ülésen születhet döntés arról, hogy feltöltik-e a mezőnyt, és ha igen, melyik csapattal.

Mivel az NB III Keleti csoportját megnyerő Létavértes nem kapott másodosztályú licencet, így a Versenykiírás értelmében a három NB III-as csoport legjobb második helyezettjeként végző Szeged 2011-GA kerülhet az NB II-be – feltéve, ha az MLSZ elnöksége a csütörtöki ülésén felkéri a klubot az indulásra, mert az elnökség akár úgy is dönthet, hogy senkivel sem tölti fel a mezőnyt, és csak 15 csapattal rajtol el a bajnokság.

Értesüléseink szerint az NB III-as nevezéseket szintén a csütörtöki ülésen tárgyalja az elnökség.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
9 órája

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
14 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik