NB III: Lisztesék feljutottak, bajnok az egyik kis Loki is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.17. 20:48
A Soroksár idegenben 3–1-re legyőzte a Gyulát a labdarúgó NB III 28. fordulójának szombati játéknapján, és ezzel eldőlt, hogy megnyeri a Középcsoport küzdelmeit, és feljut az NB II-be. A Keleti csoport bajnoki címe is gazdára talált: a DVSC egyik fiókcsapata, a Létavértes előnye behozhatatlan.
RÖVIDEN
Bogdány Csaba két gólt szerzett a Felsőtárkányban, tavaszi mérlegében immár 12 gól szerepel. A Cigánd 19 mérkőzés után kapott ki.
• A Putnok a 20. percben már 3–0-ra vezetett a Hatvan ellen, de győzelmét csak a hajrában tette biztossá a hatalmas esőben játszott meccsen.
• Az utolsó negyedórában négy gól született Székesfehérváron, a Monor meglepetésre elvitte a három pontot a Vidi II-től.
• A nagyatádi Vukan Nikolics mesterhármassal és öngóllal is a jegyzőkönyvbe került a már kiesett Körmend ellen.
• A Budaörs Laczkovich Donát és Sajbán Máté góljával nyert rangadót Balatonfüreden, visszavágva az őszi hazai vereségért.
Teplán Jánost három héten belül másodszor állították ki, csapata, a 23. perctől emberhátrányban játszó Csepel mégis nyert – a házi góllövőlistát vezető Juhász László ezúttal is eredményes volt.

A vasárnap pályára lépő Szeged pontszámban még utolérheti a soroksáriakat, de pontazonosság esetén a győzelmek száma dönt, és a Soroksár előnye itt már nem ledolgozható (22–18). A Lisztes Krisztiánt is a soraikban tudó soroksáriak szombaton Pandur Péter (2) és a házi góllövőlistát 19 találattal vezető Lovrencsics Balázs góljaival győztek Gyulán.

Három pontot kasszírozott a Létavértes is – a 18 éves cserejátékos, Balogh Norbert a 93. percben szerezte a győztes gólt a derekasan helytálló Nyírbátor ellen –, és mivel a Kazincbarcika kikapott Jászapátiban (ott is a 93. perc döntött, a rutinos Vén Gábor talált a kapuba), itt is ledolgozhatatlan a különbség: pontszámban még előállhat egyenlőség, a győzelmek számában már nem (a Léta 20, a Barcika 17 győzelemnél tart).

Zoran Szpisljak csapata esetében feljutásról még nem beszélhetünk, hiszen a Létavértesnek a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának minapi tájékoztatása szerint még nincs NB II-es licence – az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen május 23-ig lehet fellebbezni.

A Nyugati csoportban már egy hete eldőlt, hogy a Csákvár végez a feljutást érő első helyen. Bognár György csapata Mihály Dávid és Horváth Roland egy-egy duplájára alapozva gólfesztivált rendezett Veszprémben.

LABDARÚGÓ NB III, 28. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Putnok–Hatvan 4–2
Létavértes–Nyírbátor 2–1
Jászapáti–Kazincbarcika 2–1
Felsőtárkány–Cigánd 2–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

KÖZÉPCSOPORT
Rákosmente–Maglód 3–1
Baja–Szekszárd 0–0
Gyula–Soroksár 1–3
Orosháza–Komló 2–0
Videoton II–Monor 3–4

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA

NYUGATI CSOPORT
Csepel–Mosonmagyaróvár 2–0
Nagyatád–Körmend 6–2
Balatonfüred–Budaörs 0–2
Veszprém–Csákvár 1–6

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA

Legfrissebb hírek

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
17 órája

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47
Ezek is érdekelhetik