NB II: hosszú távra tervez a Vasasnál a védelem oszlopa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 07:44
Nemrég 2016-ig meghosszabbította szerződését Grúz Tamás, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hátvédje. A korábban a Ferencvárosban is szereplő játékos elmondta, jól érzi magát Angyalföldön, hosszú távra tervez a klubnál.

„Valóban hosszú távon tervezem, hogy itt játsszak és szolgáljam a Vasast. Itt a pályához közel vásároltunk egy lakást, ahol a feleségemmel és három és fél éves kétpetéjű ikerpár kislányaimmal élünk. Márciustól sikerült az ikreket elhelyezni a közeli, Üteg utcai óvodában, ami szintén megnyugtató. Nagyon jól érzem magam itt, a Vasasnál, kiváló a közösség, amit a tavaszi eredmények is mutatnak” – idézi a Vasas hivatalos honlapja Grúz Tamás, akiről Vancsa Miklós ügyvezető igazgató is elismerően nyilatkozott.Grúz Tamás, akiről Vancsa Miklós ügyvezető igazgató is elismerően nyilatkozott.

„Bizonyos vagyok abban, hogy Tamás a jövőben is a tőle tapasztalt csupa szívvel minden mérkőzésen mindent megtesz – ahogy eddig is – azért, hogy a Vasas labdarúgócsapata sikeres legyen” – véli Vancsa a klubhonlap által a védelem oszlopának titulált Grúzról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik